“A TV2 új vezetése nem változtatott reggeli műsorának struktúráján, a Mokkát továbbra is könnyed témák, illetve a politikai események szakértői megvitatása jellemzi, jól látható ugyanakkor, hogy a különböző csatornák reggeli műsorainak készítői eltérő stratégiát választanak célcsoportjaik megszólítására” – állapítja meg a Nézőpont Intézet legfrissebb médiaelemzése, mely ugyanakkor azt is írja, hogy az Andy Vajna által megvásárolt tévé reggeli műsorában valamelyest azért növekedett a politikai témájú beszélgetések aránya, hiszen az 2015. 14. hetében 25 százalék volt, míg 2016 ugyanezen időszakában 31 százalék.
Ez az arány egyébként közel azonos azzal, amit a Nézőpont az állami M1 Ma Reggel és a Simicska Lajos érdekeltségei közé tartozó HírTV Reggeli Járat című műsorában mért. Ez utóbbi két hírcsatornán 28 százalék volt 2016. 14. hetében a politikai témákat feldolgozó beszélgetések aránya. A Nézőpont Intézet elemzése szerint az M1 és a HírTV reggeli műsora jellemzően kulturális és külföldi eseményeket dolgoz fel reggelente. Az M1 műsorában a külföldi és kulturális híreket feldolgozó beszélgetések aránya 22-22 százalék volt. A HírTV esetében a kulturális téma a beszélgetések felére volt jellemző. A három említett csatornától jelentősen eltér az ATV START, amely szinte csak politikai híreket dolgoz fel meghívott vendégei segítségével: a csatorna reggeli műsorában a politikai beszélgetések aránya magas, 84 százalék volt. A Nézőpont kiemelte, hogy az ATV reggeli műsorában főleg ellenzéki politikusok dominálnak.
Kevesebb lett a bulvár a Mokkában
A Nézőpont szerint a Mokkában a reggeli műsor legjelentősebb részét továbbra is a bulvár témák teszik ki, ugyanakkor 2015 azonos időszakához képest 8 százalékponttal csökkent az ilyen jellegű beszélgetések aránya.
A TV2 Tények című hírműsorához képest a politikai témák aránya viszonylag magas a Mokkában. A politikai vonatkozással rendelkező beszélgetések során jellemzően az aktuális események közül válogatva, szakpolitikai kérdésekkel foglalkozik a műsor. Emellett a csatorna esti hírműsorához képest lényegesen több teret kap az egészséges életmóddal, sporttal és kulturális élettel kapcsolatos események, hírek bemutatása. Szintén érdekesség, hogy a balesetekkel és bűnügyekkel foglalkozó beszélgetések aránya viszonylag alacsony, 2015. 14. hetében 9 százalék, míg 2016 ugyanezen időszakában 7 százalék volt a Nézőpont szerint. Az adatok azt mutatják, hogy a Mokka a Tényekhez képest 2015-ben és 2016-ban is szélesebb teret engedett a közéleti események feldolgozásának, emellett a politikai vonatkozással nem rendelkező témák terén nem csak a bulvár és kékhírek voltak a dominánsak, hanem egyéb területek – kultúra, egészséges életmód, sport – is jelentős szerepet kapnak.
Az ATV-n a hosszabb, a többi csatornán a rövidebb beszélgetések dominálnak
A Mokkában az egyes beszélgetések átlagos hossza 6 és fél, illetve 7 perc volt az egyes években, ez hasonló az M1 és a HírTV reggeli műsorában mérthez. Ugyanakkor az ATV ebben is különbözik riválisaitól: ezen a hírcsatornán az egyes beszélgetések lényegesen hosszabbak, átlagosan 11 percesek.
A politikusok az ATV-ben és az M1-en kezdik a napot
A Nézőpont megállapította, hogy az ATV és az M1 adásába a TV2 Mokkájához képest lényegesen nagyobb arányban hívnak meg politikusokat az aktuális politikai események értelmezéséhez. Míg a Mokkában a politikusok 2015. 14. hetében 21 százalékos, 2016. 14. hetében pedig 23 százalékos arányt képviseltek a politikai beszélgetésekben, addig az ATV START esetében – 2016 ugyanezen időszakában – ez az arány 67 százalék volt. Hasonlóan magas (62 százalék) a politikusok megjelenési aránya a politikai ügyek kapcsán az M1 esetében is. A HírTV hasonlóan a TV2-höz, szintén ritkábban értelmezi az egyes politikai eseményeket politikusok segítségével, a csatornán a másik két hírcsatornához képest lényegesen alacsonyabb, 38 százalék volt a meghívott politikusok aránya a politikai ügyek kapcsán – írja az elemzés.
A Mokka a politikusok helyett leginkább elemzőkkel és szakértőkkel értelmezi a politikai eseményeket, ezeknek a szereplőknek az aránya 2015-ben és 2016-ban is magas volt a TV2 reggeli adásában. Szintén jelentős csoportot képviseltek a szakszervezeti és érdekképviseleti szereplők, 2016. 14. hetében például a politikai beszélgetéseknek 15 százalékában e csoportok voltak a meghívottak. Emellett a civil szervezetek és a gazdasági szereplők is jelentős, 8 százalékos aránnyal rendelkeztek 2016 ezen időszakában.