Közélet

Lefejezte kolléganőjét egy késsel

Lefejezte késsel egyik munkatársnőjét, egy másikat pedig többször megszúrt egy amerikai férfi, miután megtudta, hogy elbocsátották oklahomai munkahelyéről. A gyilkos előzőleg megpróbálta több kollégáját muzulmán hitre téríteni - közölte pénteken az amerikai rendőrség illetékese.

A tragédia az egyesült államokbeli Oklahoma külvárosában fekvő Vaughan Foods nevű élelmiszer-feldolgozó üzemében történt. Miután megtudta, hogy szélnek eresztik munkahelyéről, a harmincéves Alton Nolen kést ragadott, és levágta az 54 éves Colleen Hufford fejét, majd többször megszúrta a 43 éves Traci Johnsont – mondta Jeremy Lewis, Moore kisváros rendőrségének szóvivője.

Mark Vaughan, a vállalat ügyvezető igazgatója, egyben tartalékos seriffhelyettes ezután rálőtt Nolenre, akit így sikerült ártalmatlanná tennie – tette hozzá Lewis.

A sebesült áldozatot és támadóját kórházba szállították. A szóvivő azt mondta, hogy állapotára tekintettel a rendőrség egyelőre nem emelt vádat Nolen ellen.

Lewis megjegyezte, hogy miután kihallgatták a férfi munkatársait, megtudták, hogy Nolen nemrég több kollégáját is megpróbálta áttéríteni a muzulmán hitre.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy Nolennek több vallásos témájú tetoválása van, és az egyiken a “Béke legyen veled!” arab felirat olvasható.

A helyi rendőrség az ügy természetére hivatkozva a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hatáskörébe utalta az esetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik