Gazdaság

Elemzők a kínai gazdasági növekedés további lassulására számítanak

Elemzők szerint Kína gazdasági növekedése tovább lassul idén és jövőre, miközben arra számítanak, hogy az ázsiai központi bank kamatot csökkent 2016-ban.
A Reuters által megkérdezett 65 elemző véleményének átlaga szerint a kínai hazai össztermék (GDP) növekedése idén 6,5 százalékra, az évszázad eleje óta legalacsonyabb szintre lassul a tavalyi 6,9 százalékról, jövőre pedig 6,3 százalék lesz a bővülés üteme.

A kínai gazdaság idei első negyedévi teljesítményéről szóló adatot április 15-én ismertetik.

Így manőverezik Kína

A kínai központi bank, hogy elkerülje a gazdaság jelentős lassulását, 2014 novembere óta hatszor csökkentette az alapkamatot a jelenlegi 4,35 százalékra, a nagybankok kötelező tartalékrátáját pedig ötödször, 17 százalékra mérsékelte. A tartalékráta csökkentésének célja, hogy friss tőkét szabadítson fel hitelezésre, amelyhez könnyebb hozzájutni  alacsonyabb kamat mellett.

A Reuters-felmérés szerint a megkérdezettek az idei évre egyetlen, 25 bázispontos kamatcsökkentést várnak, illetve azzal számolnak, hogy a jegybank további 150 bázisponttal mérsékli a nagybankok kötelező tartalékrátáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik