Kultúra

Jópofa videót tett közzé Vin Diesel a xXx 3 forgatásáról

A munkálatok helyszínén rögzített filmecskében Diesel régi cimborája és kollégája, Samuel L. Jackson társaságában bohóckodik.

Érdekes akciót hajtott végre tegnap Vin Diesel, aki a xXx 3 forgatásáról élőben jelentkezett be a saját Facebook-oldalán, ráadásul nem is egyedül, hanem az utánozhatatlan Samuel L. Jackson társaságában. A közel négy és félperces videóban aztán némi kölcsönös marháskodás mellett Diesel elmesélte, hogyan ismerkedett meg az általa mindig is nagyra becsült kollégájával még a Ryan közlegény megmentése forgatása idején egy sushi bárban (ahol véletlenül futottak össze), illetve azt is elmondta, milyen nagy öröm számára, hogy az első rész után a harmadik xXx moziban is együtt játszhat barátjával.

A hivatalosan xXx: The Return of Xander Cage (kb. xXx: Xander Cage visszatérése) című produkció cselekménye egyelőre nem ismert, azonban az már biztos, hogy Diesel és Jackson mellett a filmben Donnie Yen, Toni Collette, Tony Jaa, Nina Dobrev és Ruby Rose fogják játszani a mellékszereplőket. A D.J. Caruso rendezésében készülő akciófilm 2017. január 20-án fog debütálni az amerikai mozikban.

Forrás: Facebook via Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik