Szórakozás

Kokain helyett mást adtak el Aureliónak 600 ezerért

VV Aureliót tavaly no­vem­ber 10-én kapták el a rendőrök egy közúti igazoltatáson bukott meg. A ruhájában és az autójában kábítószergyanús fehér port találtak, majd később az otthonában is. A VV6 győztese elismerte a drogfogyasztást, de a terjesztést nem. Az ügyben most zárult le a nyomozás és úgy tűnik, a rendőrök nem tudják rábizonyítani a terjesztést, az 55 grammnyi fehér por nagy részéről ugyanis nem tudták megállapítani, hogy micsoda. A nyomozás vádemelési javaslattal ért véget, Aurelio büntetése így is öt év lehet.

A Bors úgy tudja, Aurelio a vallomásában elmondta a zsaruknak, hogy kokain volt nála. Állítólag azt is, hogy mindezért hatszázezer forintot fizetett. Feltehetően most ő a legboldogabb, hogy átverte az, akitől az ötvenöt gramm, alufóliába csavart fehér port vette, mert a jelek szerint ennek csak egy csekély részéről állapították meg a szakértők, hogy valóban kokain. Ezt a valóságshow-hős ügyvédje is megerősítette.

“A lefoglalt mennyiségnek csak csekély része alkalmas arra, hogy bűncselekmény elkövetését lehessen rá alapozni. A többiről az isten se tudja, mi”

– mondta dr. Pokker Zoltán ügyvéd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik