Nagyvilág

Otthagyta az óceánjárót, megpróbált utánaúszni

Halászok mentették ki az Atlanti-óceán vízéből azt a 65 éves brit nőt, aki Madeira szigeténél megpróbálta úszva utolérni a kikötőből kifutott óceánjárót, amelynek fedélzetén feltételezése szerint a férje tartózkodott.

Susan Brown a portugál tengerészeti rendőrségnek elmondta, hogy férjével szombaton úgy döntöttek, félbeszakítják körutazásukat a Madeira portugál sziget fővárosában, Funchalban tartózkodó Marco Polo nevű óceánjárón és hazarepülnek.

A nő azonban egy vita nyomán szem elől tévesztette férjét a funchali repülőtéren és kétségbeesett volt. Azt hitte, hogy férje visszatért az óceánjáróra, ezért megpróbálta úszva utolérni a kikötőből éppen kifutott hajót – számolt be a történtekről Felix Marques kikötőparancsnok.

Négy órát hánykolódott az óceán vízében, amikor egy helyi halászhajó észrevette őt és fedélzetére vette. A tengervíz 18 Celsius-fokos volt. A nőt kihűléssel szállították kórházba, ahol később átvitték a pszichiátriai osztályra – tette hozzá a kapitány.

A rendőrség közölte, hogy az asszony férje nem volt a hajón, hazarepült Bristolba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik