Belföld

Úgysem találja ki, melyik városban nem akarnak sztrájkolni a tanárok

palkovics-laszlo(1)(430x286).jpg (Array)
palkovics-laszlo(1)(430x286).jpg (Array)
Naná, hogy az oktatási államtitkár szülővárosában, Zalaegerszegen.

A napokban kilenc zalaegerszegi iskola igazgatója adott ki közleményt, amelyben viszonylag hevesen támadják a tanárok mozgalmát, és a köznevelési kerekasztal tárgyalásait tekintik mérvadónak – írja a Kettős Mérce blog.

Adjunk időt a hivatalos tárgyalások lefolytatására (köznevelési kerekasztal, kormány és sztrájkbizottság), bizalmat az új oktatási államtitkárnak, aki elődeivel ellentétben partnernek tekinti a pedagógusokat

– áll a közleményben, amelynek tartalma ugyanakkor – a blog információ szerint – hidegzuhanyként érte az intézmények több tanárát is, velük ugyanis senki nem egyeztetett erről.

Erre készülnek szerdán

Mint arról korábban beszámoltunka Tanítanék mozgalom közzétette vasárnap, mire lehet számítani 30-án. A március 15-ei tüntetésen meghirdetett tiltakozó akcióról részletes útmutatót készítettek. Ebből kiderül, hogy március 30-án reggel 8 és 9 óra között lesz, ahol kimennek az iskola elé a tanárok, lesz ahol fákat ültetnek, lesz ahol a közeli parkban szemetet szednek tanítás helyett, lesz ahol a szülőkkel közösen élőlánccal ölelik körbe az iskolát.

Aki nem tud csatlakozni, de szeretné kifejezni a szolidaritását, annak azt javasolják, hogy kockás ingben egy esernyővel készítsen képet magáról és töltse fel a Facebookra, az esemény oldalára.

Akik közterületen szeretnének megjelenni transzparansekkel és beszédet is mondanának, azoknak azt javasolják, jelezzék azt a rendőrségnek még ma, vasárnap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik