Élet-Stílus

Szívatós gólyatábor helyett már mentorprogram működik az ELTE-n

A szexuális erőszakos esetek után semmi nem maradhatott a régiben. Ivászat helyett az ismerkedésre fektetik a hangsúlyt az új programokban.

Az egyetemi szexuális erőszak megelőzése, és a beilleszkedés segítése érdekében oktatói és hallgatói mentorprogramot indítottak az ELTE Jogtudományi Karán. A másfél éve tartó program az egyetem „önmagával való szembenézése” is, mert a kar 2013-as gólyatáborában szexuális erőszakot követtek el egy fiatal lányon, de a hallgatói önkormányzat vezetői lebeszélték arról, hogy feljelentést tegyen – emlékeztet a VS. A lány csak egy évvel később mert a sajtóhoz fordulni, miután kiderült, hogy a tanítóképző kar gólyatáborában is nemi erőszak történt.

Az eset miatt a kar vezetése betiltotta a hagyományos gólyatábort, helyette szervezték meg a hallgatókból és oktatókból álló mentorhálózatot, és gólyatábor helyett több napos orientációs eseményt szerveztek, amely az ivászat és bulizás helyett az ismerkedésre, az egyetemi lehetőségekről való beszélgetésre helyezte a hangsúlyt.

A mentorcsoport több civil szervezettel, így a nők elleni erőszak ellen küzdő NANE-vel és a Patent Egyesülettel is együttműködik. A hallgatók önkéntes jogi segítséget nyújtanak bántalmazott nőknek, az egyesület munkatársai pedig képzéseket tartanak a hallgatóknak a szexuális bántalmazásról. A jogi kar pszichológust is alkalmaz, akihez egyéni tanácsadásra lehet jelentkezni, akár beilleszkedési és karriertervezési kérdésekkel kapcsolatban is.

A mentorprogram egyik munkatársa, Kiss Valéria tanársegéd azt mondta: örülnek, hogy elindult valamilyen változás, ami talán a következő években más hazai felsőoktatási intézmények vezetését és hallgatói önkormányzatát is elgondolkodtatja a „szívatós” gólyatáborok megreformálásán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik