Nagyvilág

Isten óvja a királynőt – tovább tarthatnak nyitva a kocsmák Angliában II. Erzsébet 90. szülinapján

A britek, és különösen az angolok egészen sajátosan kötődnek a tradícióikhoz. Ezért van például az, hogy egy londoni fekete taxi sofőrjének a GPS-ek korában is betéve kell tudnia a város térképét, de cserébe joga van hozzá, hogy bárhol levizelhesse a kocsija hátsó kerekét.

A tradícióknál már csak az ivászatot, konkrétabban a pubok rendszeres látogatását veszik komolyabban a szigetországban. Ami az arisztokratának a klubja, a munkásnak az a törzskocsmája. Az angol és a walesi pubok azonban (Skóciában, és Észak-Írországban más a szabályozás) egy régebbi törvény értelmében csak este 11-ig lehetnek nyitva. Jobban mondva 11.20-ig: a törvény ugyanis gondoskodik úgynevezett „drink up time”-ról, vagyis hagy 20 percnyi türelmi időt arra, hogy a vendégek befejezzék az utolsó italaikat, de 11 után már szigorúan tilos a kiszolgálás.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy Angliában nem lehet inni 11 után, hiszen a „night club”-ok bármeddig nyitva tarthatnak és szolgálhatnak fel alkoholt, a pubok mégis ragaszkodnak a kötelező záróra intézményéhez. Egy-egy kivételes napnak azért örülnek.

The Mall, London (fotó: Wikipédia)
The Mall, London (fotó: Wikipédia)

Legközelebb, június 10-én, és 11-én, II. Erzsébet királynő 90. születésnapja alkalmából lehetnek két egész órával tovább nyitva a pubok. Erzsébet valójában április 21-én jött világra, de egy brit uralkodónak minden évben két születésnap jár: a valódin kívül még egy hivatalos is. Ennek több oka van, egyrészt az “igazi” szülinapot a családja körében ünnepelheti a királynő, míg a másikat az alattvalóival tölti. Másrészt egy királyi szülinapnak muszáj egy nyári hétvégén lennie, hogy a britek nyugodtan, és a szabadban ünnepelhessenek.

Teljesen véletlenül, a királynő idei, hivatalos, kerek születésnapja egybeesik két brit válogatott debütálásával a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon. Wales Szlovákiával, Anglia pedig Oroszországgal játszik majd 11-én, szombaton.

Ha mindez nem lenne elég, aznap megtartják a hagyományos uralkodói felvonulást, majd hatalmas utcabál kezdődik a The Mall-on, vagyis a Buckingham palotába vezető úton. Lesz itt aztán „Anarchy int he UK”!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik