Nagyvilág

EU-csúcs: itt a megállapodás szövege

Óvatosabban adnának pénzt a törököknek és újabb EU-csatlakozási, tárgyalási fejezetet nyithatnak meg nekik, cserébe a menekültek ellátásáért.

Letett az asztalra egy derék megállapodás-tervezetet Donald Tusk, az Európai Tanács első embere a Politico szerint. A törökökkel ugye nagy tárgyalások folynak most, hogy ki mennyi menekültet vegyen át, dobjon vissza, tízezrekkel megy a sakkozás, úgyhogy Tusk mostani tervezete nagy előrelépést jelenthet.

Négy fő kérdéskör volt, amiben tető alá hoztak egy megállapodást. Egyik lényeges eleme, hogy mindent az EU-s és nemzetközi jognak megfelelően tesznek, és hogy nem lesz kollektív kiutasítás. Pénzügyekben annyi előrelépés történt, hogy a törököknek beígért összegből nem folyosított 3 milliárd eurót egy később meghatározandó projektlistára költik.

Törökország EU-csatlakozási tárgyalásait is előmozdítják, a 33-as fejezetet is megnyitják júniusban. A megállapodás március 20-án léphet életbe. A Politico szerint most jön az igazi próbatétel, meggyőzni a 28 tagállamot, amik közül Ciprus pl. ódzkodik a török EU-csatlakozástól (aminek viszont a fejezetek megnyitásával is csekély az esélye). Mindenesetre a finnek már rábólintottak – közölte Juha Sipilä kormányfő. (Frissítés: az EU 28-ak rábólintottak a megállapodásra.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik