Forma-1

Újabb furcsaság Alonso ügyében

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

Még mindig sok a kérdőjel a Forma-1-ben szereplő McLaren-Honda spanyol versenyzőjének balesete körül.

Mint ismert, Fernando Alonso a szezont megelőző barcelonai teszten ment neki a falnak Barcelonában, az eset után pedig azonnal kórházba szállították, majd elővigyázatosságból kihagyta a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat. A McLaren-Honda finoman szólva sem kezelte jól a helyzetet, így természetesen több teória is született a balesettel kapcsolatban.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Auto, Motor und Sport most új információk birtokába jutott. Értesüléseik szerint az okozhatta a pilóta emlékezetkiesését, hogy először a balesetét követően a helyszínen, majd az ügyeleten is altatót adtak neki, de az adagot eltúlozták. A szer ráadásul csak lassan ürült ki a szervezetéből, ezért kellett három napot a kórházban feküdnie a „kis” agyrázkódás után.

A lap azt is írja, hogy nem volt műszaki hiba az autón, és állítólag a kormánymű is teljesen rendben volt, azaz Alonso meg sem próbált ellenkormányozni. Ez pedig természetesen újabb, egyelőre megválaszolatlan kérdéseket vet fel.

Alonso egyébként már visszatért a kényszerpihenőjéről, Malajziában pedig rajthoz is állt, igaz idő előtt fel kellett adnia a versenyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik