Sport

Olimpia 2016: “A szállítás és a közlekedés az, amitől nagyon tartok”

Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke szerint a nyári riói olimpiára mindennel kész lesznek a brazilok, a közlekedés viszont katasztrofális - írja az MTI.

A sportdiplomata az MTI érdeklődésére azután nyilatkozott, hogy hazatért a brazil metropoliszból, ahol az elmúlt napokban elnökségi ülését tartotta az IWF.

Rióba alapvetően azzal a céllal utaztunk ki, hogy a nyári olimpia súlyemelőversenyeinek előkészítésébe betekintést nyerjenek a testület tagjai, s mindenki elmondhassa véleményét

– bocsátotta előre az IWF első embere, aki kitért rá, hogy a helyszínen Carlos Arthur Nuzman, az olimpiai szervezőbizottság vezetője, egyben a Brazil Olimpiai Bizottság elnöke fogadta őket más magas rangú brazil sportvezetők társaságában.

A tapasztaltak alapján azt tudom mondani, a súlyemelés szempontjából biztos, hogy nagyon jó lesz az olimpia. Lényegében egy kiállítási csarnokkomplexumban lesz a súlyemelés, és ebben a részlegben tartják az asztalitenisz, az ökölvívás, a tollaslabda, a birkózás és a cselgáncs versenyeit is

– mondta el Aján Tamás, hozzáfűzve, hogy ez a térség nagyon szép része Rio de Janeirónak. Egy új, modern részről van szó, a neve Barra, s “mind a versenyek, mind az edzések színhelyét, mind a technikai delegátusok szállását, amelyeket megtekintettünk, a megfelelő módon készítik elő. Az elnökség az olimpiai falut is meglátogatta, amely közel van, légvonalban a falutól mintegy 300 méterre fekszik a súlyemelőcsarnok.

Ami az egész olimpiára vonatkozik: igazán pozitív a hozzáállása az ottani szervezőbizottságnak

– folytatta az IWF-elnök, aki szerint a brazil házigazdák mindennel kész lesznek.

Aján Tamás (aján tamás)
Fotó: MTI

Egyedüli kivételként lehet, hogy a speciális olimpiai metróvonal-szakasz nem készül el. Amit most, kevesebb mint öt hónappal az olimpia előtt viszont hangsúlyoznom kell: a közlekedés az katasztrófa! Érdeklődésünkre azt ígérték, hogy a játékok alatt külön olimpiai sávok lesznek az utakon. Remélem, hogy így lesz, de ez az a pont, a szállítás és a közlekedés, amitől nagyon tartok

– mondta Aján Tamás.

Az elnök kitért a világszerte rengeteg embert foglalkoztató zikavírus ügyére is.

Véleményem szerint ezt a kérdést is meg fogják tudni oldani. Először is ott tél lesz augusztusban, s a téli szúnyogjárás más, mint a nyári.  Másodszor pedig olyan mértékű szúnyogirtás folyik, hogy elképesztő, a betegség okozóinak visszaszorításából prezstízskérdést csinálnak.

Aján Tamás elmondta, hogy milliós tüntetésre került sor, amikor kinn voltak, igaz, kevésbé Rióban, inkább Sao Paolóban mentek utcára az emberek.

Tömegek tiltakoztak a korrupció megfékezéséért, de az ilyesféle megmozdulások sem veszélyeztetik az olimpiát, azt hiszem, ezt is megoldják a brazilok.

Összegezve úgy ítélte meg, hogy nagyon pozitív a kép az előkészületeket illetően, mind a súlyemeléssel, mind az egész olimpiával kapcsolatban.

A szervezőbizottság nagyon kézben tartja az egészet, és úgy gondolom, a súlyemelés az egyik legsikeresebb sportág lesz Rióban

– mondta Aján Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik