Szórakozás

Ekkor tudatosult Janicsák Vecában, hogy már ő is édesanya

A X-Faktor első szériájának legjobb női énekhangja december végén lett anyuka, ám kislányát, Emmát azóta sem mutatta meg a nyilvánosságnak. Janácsik Veca terhességét sem verte nagydobra, csak akkor beszélt róla, amikor már amúgy sem lehetett volna tagadni. Az énekesnő már a szülés előtt kijelentette, hogy nem fogja mutogatni gyermekét és ehhez azóta is tartja magát, ahogy ahhoz is, hogy csak nagyon keveset mesél magánéletéről.

A ritka alkalmak egyike, hogy Veca most mégis megosztott egy aranyos történetet arról, mikor is eszmélt rá, hogy már ő is egy édesanya.

“Sokat gondolkoztam a várandósság ideje alatt, hogy mikor jön el az a perc, mikor teljesen tudatában leszek annak, hogy igen, immáron mami vagyok. Az első ilyen felismerésem elég banálisnak mondható. A kórházban történt, hogy a protokoll szerint előírt papírmunkát végeztem, egyszerű adatok kitöltése közben került elém a kettősponttal ellátott “anyja neve” kérdés, amire automatikusan az én Édesanyám nevét írtam be és a legjobb, hogy persze fel sem tűnt. Az intéző hölgy roppant kedvesen (de azon a hangon, amin az ember csak egy kissé gyengeelméjű humanoidhoz beszélne) közölte, hogy az anya ez esetben én vagyok, így bizony az én nevem kell, hogy a kitöltendő mezőbe kerüljön. Nos igen, “anyja neve: Janicsák Veronika”, ez mellbe vágott, persze jó értelemben, ugyanis könnyeket csalt a szemembe. Ezzel a cselekedetemmel végképp azt a látszatot keltettem az intézőben, hogy egy (de legalább egy) kerekem nincs ki” – írta a Joy által közölt blogjában a 26 éves sztár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik