Forma-1

Kobajasi hátát figyelte a mezőny

A Sauber japán pilótája volt a leggyorsabb pénteken a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének zárónapján.

Ahogyan a barcelonai tesztelés korábbi szakaszában, úgy az utolsó napon is már délelőtt megszületett a leggyorsabb idő, amelyet ezúttal a Sauberrel körözgető Kamui Kobajasi futott meg. A japán összesen 145 karikát tett meg a katalán pályán pénteken, ebben a mutatóban is az első lett.

Egyedül csak Pastor Maldonado tudta megközelíteni Kobajasit, a csütörtökön „diadalmaskodó” venezuelai szűk három tizeddel maradt el riválisától. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára Paul Di Resta ért oda a Force Indiával.

Ezt a hármast követték a nagymenők, Jenson Button a negyedik, Felipe Massa az ötödik, Mark Webber pedig a hatodik leggyorsabb volt. Az utolsó hármas a Jean-Eric Vergne, Nico Rosberg, Heikki Kovalainen trió volt ebben a sorrendben. A Caterhammel induló finn bő négy és fél másodpercet kapott, ezzel jócskán elmaradt a többiektől.

A csapatok ezzel befejezték a barcelonai tesztelést, ám március 1-től újra elárasztják majd a Circuit de Catalunyát. A szezon március 18-án kezdődik az ausztráliai Melbourne-ben.

Eredmények – Forma-1-es teszt, 4. nap
1. Kobayashi      Sauber          1m22.312s           145 kör
2.  Maldonado      Williams        1m22.561s  +0.249   134 kör
3.  Di Resta       Force India     1m23.119s  +0.807   101 kör
4.  Button         McLaren         1m23.200s  +0.888   115 kör
5.  Massa          Ferrari         1m23.563s  +1.251   103 kör
6.  Webber         Red Bull        1m23.774s  +1.462   85 kör
7.  Vergne         Toro Rosso      1m23.792s  +1.480   92 kör
8.  Rosberg        Mercedes        1m23.843s  +1.531   139 kör
9.  Kovalainen     Caterham        1m26.968s  +4.656   70 kör

Ajánlott videó

Olvasói sztorik