Néha, amikor felnézek, mert lehetőségem adódik rá, meglepődöm, hogy hol vagyok, hogy a telek melyik sarkán járok, hogy mi az, ami körülvesz, a kis faházak és virágok és fák és bokrok, mert máskülönben a földet nézem, mindig a földet nézem, este is, hajnalban is, a sötétben, a zseblámpával a kezemben és nappal is, amikor a napfény világítja előttem az utat, az utat, ahol a kígyókra kell figyelni, mert a dzsungel közepén nagyon kell figyelni, nehogy az ember egy kígyóra lépjen, és a kalitkában, ahol alszom, ahol reggelente, tehát reggel, tehát, amikor a nap felkel, olyan, mintha egy riasztószaküzletben ébrednék, mindenféle gyíkok és bogarak rohangálnak, de ezek egyáltalán nem zavarnak, mert csak a kígyók érdekesek, csak arra kell figyelni, nehogy egy kígyóra lépjen az ember, még egy patkány sem érdekes, a patkány egy ártalmatlan rágcsáló, a festő, a telek tulajdonosa minden este virslivel tölti fel a patkánycsapdát, és minden reggel az az első dolga, hogy a ketreccel, és benne a nyugodtan heverésző patkánnyal megindul a határba, hogy eleressze a patkányt, és közben a lába elé néz, nehogy egy kígyóra lépjen, és öklömnyi nagyságú darazsak repkednek, veszett kutyák csaholnak körülötte, de ez mind lényegtelen, egyedül a kígyó lényeges, és amikor a patkány elszalad a bokrok közé, őt is csak egyetlen dolog foglalkoztatja, nehogy egy kígyó útjába tévedjen, mindenki kerüli a másikat, mindenki vadászik mindenkire, a testek kúsznak, repülnek, futkároznak, élők, prédák, haldoklók, hullák, tetemek, aztán egyszer csak feltűnik egy kígyó, és látni, hogy ő is csak menekül, menekül, menekül.
Mert mindenki csak menekül, menekül, menekül. Gerlóczy jelenti Thaiföldről.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 03:33 Vonnon a világ szeme, elkezdik a magyarok is a téli olimpiát
- 22:04 Milánóban az olimpia ellen tüntettek, a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett
- 21:13 Takács Péter a magyar kórházból kiengedett, osztrák kórházban megmentett betegről: Nem kell túlragozni
- 21:04 Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 20:36 A nap hírei - 2026. 02. 07.
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 20:12 Mikler-védés a hajrában, elkerülte a kínos botlást a Szeged
- 19:55 Madeirának nemcsak Cristiano Ronaldót köszönhetjük, hanem a tökéletes kikapcsolódást is
- 19:52 A Győr negyeddöntős, a Debrecen is a BL egyenes kieséses szakaszában folytatja
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 4,29 milliárd forint volt a tét
- 19:13 „Elismerte” a kormány, hogy megszűnt a szülészet Szentesen
- 18:28 Emilia Clarke és Haley Lu Richardson a 24.hu-nak: Mácsai Pál egy hús-vér színész hozzánk képest
- 18:19 Megalkották a pacemakert, amit aksi helyett a szív lát el energiával
- 17:48 Így omlott le az ötszáz éves szilágycsehi templomtorony
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 16:56 „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 14:23 Bukhatja a szokásos nemzetiségi mandátumát a Fidesz
- 14:28 Mit tesz az Alza, ha egy csomagautomata minden fiókját feltörik?
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 16:17 Napok óta nem látták a pusztaszabolcsi férfit, háza pincéjében találták meg holtan
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
- 16:19 Mit jelent, ha a távirányító csak közelről működik?
- 15:17 Az USA júniusig adott határidőt az orosz–ukrán háború befejezésére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
