Nagyvilág

Öngyilkos merénylő robbantott egy bírósági épületnél Pakisztánban, halottak

Egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy bírósági épületnél az északnyugat-pakisztáni Sabkadar városban, a támadásban tizenegy ember meghalt, tizenöten megsebesültek, közölte a helyi rendőrség hétfőn.

A támadó megpróbált bejutni a bírósági épületbe, de a bejáratnál őrködő rendőrök feltartóztatták. A merénylő ezután tüzet nyitott a hatóságokra, és rohanni kezdett a tárgyalótermek felé, ahol sok ügyvéd és ügyfeleik tartózkodtak ez időben. Egy másik rendőr azonban útját állta, s a merénylő ekkor hozta működésbe a nála lévő robbanószerkezetet, közölte Szaíd Kán Vazír rendőrtiszt.

A terrortámadás elkövetését a pakisztáni tálib szélsőséges mozgalom egyik szárnyához, a Tehrik-e Talibán szervezethez köthető Dzsamat ul-Ahrar nevű iszlamista csoport vállalta. Az AP amerikai hírügynökségnek e-mailben eljutatott közleményében a terrorista szervezet a merényletet azzal indokolta, hogy a bíróságon Isten törvényeivel ellenkező ítéleteket hoznak.

A város, amelyben a terrorakció történt, a Pesavartól mintegy 50 kilométerre északkeletre fekvő Csárszadda körzetében fekszik, ahol januárban egy egyetemet támadtak meg tálib fegyveresek, 21 tanárt és hallgatót öltek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik