Közélet

“Hiszem, hogy hamarosan előkerül a kisfiam”

Csaknem egy éve vitte el apja az 5 éves Bandikát. És bár a bíróság idén februárban az édesanyának ítélte a gyereket, az asszony azt sem tudja, hol van a kisfiú. Állítólag a keresett férfit pár hónapja bolti lopáson érték, ám a rendőrség akkor sem csapott le rá.

Rimóczi Esztert nagyon meggyötörte az elmúlt néhány év, különösen az utóbbi 11 hónap. Mesébe illő házassága gyermekük születése után megromlott. A férj egyre kevesebbet volt otthon és egyre több volt a konfliktus. Amikor Eszter válni akart, a férfi azzal fenyegetőzött, hogy örökre elveszi tőle a kisfiút. Sokáig tipródott az asszony, de nem látott más kiutat, mint elköltözni a gyerekkel. Eleinte az apa megelégedett azzal, hogy heti egy napot tölthet vele Bandika, majd váratlanul eltűnt a kisfiúval.

A válóperes, gyerekelhelyezési tárgyalások többségére sem ment el. Kiderült ugyan, hova járt a kisfiú óvodába tavaly, mégsem tudott találkozni vele az asszony. Februárban a bíróság úgy döntött, hogy az anya nevelheti a gyermeket. Csakhogy immár hónapok óta semmi hír Bandikáról.

Hivatalosan ez nem gyermekrablás, hanem kiskorú elhelyezésének jogtalan megváltoztatása. Ezen a címen márciusban elfogatóparancsot is kiadtak az apa ellen, de mivel nem tudni, hogy a bírósági végzés eljutott-e hozzá, visszavonták az elfogatóparancsot – tudtuk meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Eltűntként viszont továbbra is keresik a férfit – lassan egy éve.

Időközben állítólag a férfi belefutott már a rendőrségbe, mégsem került pont az ügy végére. Hivatalos tájékoztatást erről nem adnak, csak az anya elmondására tudunk hagyatkozni.

Eszter abban bízik, hogy a nyilvánosság segítségével végre sikerül megtalálni a férfit és a kisfiú a hatodik születésnapját május 13-án már vele töltheti.

Olvasói sztorik