Megírtuk korábban, hogy az Állami Számvevőszék az ügyészséghez fordult, mert nem lehetett végrehajtani az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. számvevőszéki ellenőrzését, ugyanis a cég nem bocsátotta rendelkezésre a szükséges dokumentumokat. Az ÁSZ szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: törvényi felhatalmazás alapján ellenőrzik az állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységét, valamint ezeknek a kormányzati szektor hiányára és adósságállományára gyakorolt hatását.
Az Együtt aktivistái, valamint Juhász Péter és Szigetvári Viktor ezért kihívták a rendőrséget az irodához, kinn tüntetnek.
Az irodában tartózkodókat felszólították, hogy ne tüntessék el a bizonyítékokat, mert az bűncselekmény, írta.
Juhász élő bejelentkezését a helyszínről ide kattintva tudja nézni, hangosbeszélőn kéri a bentieket épp, hogy engedjék az ÁSZ-nak a vizsgálat lefolytatását.
Közben az ÚNK cáfol, ők azt mondják, egy rakás dokumentumot átadtak az ÁSZ-nak.