Megszólalt az a taxis, akit Bene László 1992-ben és cinkosa kis híján megölt. Lukács István titkon reménykedett benne, hogy soha nem jön el az a nap, amikor támadója szabad emberként kiléphet a börtön kapuján. A sofőrre 1992-ben rontott rá a páros, amikor a Skála Metró áruház napi bevételét vitte két társával, köztük egy 22 éves fiúval, akit a gyilkosok megöltek.
“Fél nyolc volt, amikor a Vak Bottyán utcában azt vettem észre, hogy egy autó keresztbe áll az úton, ezért nem tudunk továbbmenni. Megálltam, és abban a pillanatban valaki feltépte a hátsó ajtót és egyetlen szó nélkül fejbe lőtte Győzőt. Hátrafordultam, azon minutumban kaptam én is egy golyót, a bal mellkasomat érte, szerencsére átment rajtam a lövedék. Azonnal kiszálltam, Donászi azonban még utánam lőtt egy sorozatot, ami az ablaküveget találta el. A repeszek nyomai ma is látszanak rajtam. Gurulva jöttem ki a kocsiból, majd négykézlábra ereszkedve próbáltam elmenekülni. Ekkor azonban Benével találtam szemben magam. Két pisztolyt tartott a fejemhez és rögtön tüzelt” – eleveníti fel a történeteket a Borsnak Lukács István.
A taxisofőr egyetlen szerencséje, hogy megbotlott az útpadkában, így Bene golyói célt tévesztettek. A lövedékek gellert kaptak, de így is háromszor eltalálták Istvánt. Két golyó – csakúgy, mint a legelső – átment a testén, egy azonban a testében maradt.
“Szerencsére többet nem foglalkozott velem Bene, mert Donászival rohantak a pénzt keresni a kocsiban. A pénzeszsákot azonban nem találták meg, mert az a lelőtt Győző lába között volt. Ők egy üres zsákot vittek el. Nulla forintért kellett meghalnia egy fiatalembernek, és csak a szerencsének köszönhető, hogy én és a rendész nem maradtunk ott. Higgye el nekem mindenki, hogy Bene egy született gyilkológép, és amint kiengedik, újra ölni fog. Lehet, hogy a börtönben megjátszotta magát és mintarab volt, de én tudom, hogy egy elvetemült ölőgép. Azóta sincs nap, hogy ne jutna eszembe, ami történt, rémálmaim vannak nagyon sokszor” – mondta.
Ahogy arról beszámoltunk, a büntetés-végrehajtási intézet által adott véleményt és egyéb iratokat is tanulmányozott bíróság, mielőtt kedden úgy döntött, feltételesen szabadlábra helyezi a skálás gyilkosként elhíresült férfit. A Szegedi Törvényszék tájékoztatásából kiderül, az elítéltet is meghallgatták, ezzel szintén a “későbbi életvezetésével kapcsolatos szándékát” vizsgálták. “Az elítélt feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos korábbi, rá nézve kedvezőtlen döntés meghozatalát követően kifejezetten pozitív irányú magatartást tanúsított, több jutalmat érdemelt ki, emellett zárkamegbízotti tisztsége ellátásával kifejezetten segítette a büntetés-végrehajtási intézet rendjének más elítéltek részéről is történő betartását, ekként az elítélt összességében immár hosszabb időn át tanúsított kifogástalan magatartást” – ezt állapították meg.
A bíróság szerint a férfi már megbánta tettét, leérettségizett és az utóbbi időben intenzív kapcsolatot tartott a családjával. Ebből “le lehetett vonni azt a következtetést, hogy B. L. elítélt megkísérelt megtenni mindent annak érdekében, hogy szabadulása esetén a társadalomba be tudjon illeszkedni” – írják. A bíróság végzését Bene és védője tudomásul vették, ám az ügyész fellebbezést jelentett be, vagyis a végzés nem jogerős. Amíg nem döntenek, a gyilkos rács mögött marad.
Mint ismert, Bene László – több más bűncselekmény mellett – a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt ítélte jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre a bíróság.