Azér’ az klassz, hogy az egyik legnagyobb online portál olvasóinak fele a menekültkvóta ellen savazna, és hogy a teljes népség harmada, a tuti szavazók fele kormánypárti, mert növelte a támogatottságot a menekültellenes kampány. Most hagyjuk, hogy a menekültek zöme nem bűnöző, hanem olyan (középosztálybéli) kisember, mint a nyájas olvasó, csak tegnap a kisfiát tartotta a kezében, akinek nem volt koponyateteje, és úgy gondolta, a kislányát még megpróbálná megmenteni, és hogy a gyanúsak kiszűrése az állam dolga volna, és hogy 1294 emberről van szó, kábé ennyien mennek el évente az egészségügyből. Egy olyan országban, ahol minimo calculo 20 ezerrel csökken a lakosság évente, 1990 és 2014 között 500 ezer fővel lettünk kevesebben, migráció nélkül 7 millió fő alá (6,9 millióra) esik a lélekszám a század második felére. Szal meglesz a többség, ami garantálja a szebb jövőt (és meg lesz a jobber kloakáció is, meglásd, babe, ahogy lenni szokott errefelé). Itt mindig kisebbségben marad a józan ész. Ha itt, kommentországban születik Einstein, nem lett vóna relativitáselmélet meg gravitációs hullám, mert időben agyonverték volna a munkaszolgálatban a viktorjugend buksi bőrfejű béközéppolgárai.
Ha itt, kommentországban születik Einstein, nem lett vóna relativitáselmélet meg gravitációs hullám, mert időben agyonverték volna a munkaszolgálatban.
Ajánlott videó
- 14:21 Gyászol a kézilabdasport, meghalt a korábbi cseh kapitány
- 14:20 A Stranger Things papáját játszó színész volt a szertartásvezető Millie Bobby Brown és Jake Bongiovi olaszországi esküvőjén
- 14:19 Megszűnt a volt DK-s polgármester által alapított Tisza Sziget
- 14:11 Drámaian megugrott a rövidlátó gyermekek száma
- 14:08 Bejrúti pillanatképek az izraeli támadás után
- 14:07 Sokszor fölébred éjjel a vizelési inger miatt? Fontosabb kezelni, mint hinné
- 14:01 Gigantikus hitelt venne fel a kormány a MÁV miatt, megszólalt Lázár jobbkeze
- 13:41 Szijjártó bekérette a német nagykövetet
- 13:28 Csapatnyi delfin vesztegel Anglia partján
- 13:28 Gombát osztogatott a szomszédoknak a Viszkis
- 13:25 Csomagküldés: óriási fennakadásokat várnak novembertől a szakszervezetnél
- 13:24 Lemondott egy szigetcsoportról Nagy-Britannia
- 13:24 Érték és Minőség Nagydíjat nyertek a Lidl termékei
- 13:21 A Lidlben dolgozni is jó, nem csak vásárolni!
- 13:13 Péterfy Bori volt Sváby András első barátnője: „Nagy szerelem volt, de gyerekek voltunk még”
- 10:52 Nyugdíjguru: a kormány megadta a kegyelemdöfést a nyugdíjpénzeknek
- 12:25 Elfogták a Dudás Miklós édesapját félholtra verő hatfős bandát
- 08:48 „Szánalmasnak tartottam, hogy ezzel haknizzak” – L.L. Juniorék megfogadták, hogy nem vetik be sztárstátuszukat, végül mégis megtették
- 07:45 Őrjöngve tombolt egy részeg nő az esztergomi rendőrségen, mert nem tehetett feljelentést
- 11:06 „Egy kastély nem hozza, hanem viszi a pénzt” – negligálta a kormány a főúri családok kéréseit
- 11:32 Brutálisan megaláztak egy hatéves kislányt a szülei: lelakatolták előtte a hűtőt és ugatnia-vonyítania kellett az udvaron
- 06:26 A veszélyhelyzet soha nem érhet véget
- 10:57 Tiltakozott Orbán Balázs szavai miatt a német és a francia nagykövet
- 11:28 Portfolio: a kormány tudatosan gyengítheti a forintot
- 06:39 A Hezbollah visszaverhetett egy benyomulási kísérletet, Izrael újabb települések kirendelését rendelte el
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!