Nagyvilág

Brüsszelben magyarázatot várnak Orbán népszavazására

Magyarország már megállapodott arról az EU-val, amiről most szavaztatnának – közölték.

Az Európai Bizottság nem érti, hogy az Orbán Viktor által szerdán bejelentett népszavazási kezdeményezés hogyan illeszkedik ahhoz a döntéshez, amelyről már megállapodott az összes EU-tagállam a menekültek elosztása kapcsán.

Az AP hírügynökség azt írja: megfigyelők szerint a népszavazási kezdeményezés egy újabb próbálkozás Orbán Viktor részéről, hogy az élére állhasson azoknak, akik ellenzik az Európai Unió menekültügyi lépéseit.

Az EU-ban már megállapodás született arról, hogy 160 ezer menedékkérőt osztanak el, hogy csökkentsék Görögország és Olaszország túlterheltségét, de eddig mindössze 600 embert helyeztek el ténylegesen, és a tagállamok kevesebb mint ötezer férőhelyet ajánlottak fel.

Natasha Bertaud szóvivő úgy nyilatkozott: az Európai Bizottság tisztségviselői „képtelenek megérteni, hogyan illeszkedik a népszavazási kezdeményezés abba a döntéshozatali folyamatba, amelyről az összes tagállam, köztük Magyarország is megállapodott”. Hozzátette: úgy tűnik, az ügyről belpolitikai vita van folyamatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik