Nagyvilág

Szíria eleget tesz a tűzszüneti megállapodásnak

Bassár el-Aszad szíriai elnök megerősítette Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott szerdai telefonbeszéltetésében, hogy a damaszkuszi kormány kész hozzájárulni az Egyesült Államok és Oroszország által tető alá hozott tűzszüneti megállapodás érvényesítéséhez, tudatta közleményében a Kreml sajtószolgálata.

A közlemény szerint Aszad úgy vélekedett, hogy a tűzszünet kihirdetéséről tett hétfői amerikai-orosz bejelentés a politikai rendezés felé tett fontos lépés.

Putyin és Aszad hangsúlyozta az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és az al-Kaida helyi ágának tartott an-Nuszra Front, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának listáján szereplő más terrorszervezetek elleni, megalkuvás nélküli harc folytatásának szükségességét.

Washington és Moszkva hétfőn közös közleményben jelentette be, hogy február 27-én nulla órától hatályba lép a szíriai fegyvernyugvás, amely ugyanakkor nem vonatkozik az IÁ-ra és az an-Nuszra Frontra sem. A szemben álló feleknek damaszkuszi idő szerint péntek délig kell biztosítaniuk az orosz vagy az amerikai felet a tűzszünet iránti elkötelezettségükről.

A Szaúd-Arábia támogatását élvező szíriai ellenzék fő erejét képviselő Tárgyalási Főbizottság (HMC) hétfő este jelezte, elfogadja a fegyvernyugvást, ha a szíriai kormány véget vet tizennyolc, a felkelők kezén lévő térség ostromának, a légi és tüzérségi támadásoknak, és szabadon engedi a foglyokat. A Bassár el-Aszad vezette damaszkuszi rezsim kedd délután közölte, hogy elfogadja a tűzszüneti megállapodást, és véget vet a harci cselekményeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik