Nagyvilág

Tucatnyi civilt öltek meg az amerikaiak Szíriában

A támadások célpontja az Iszlám Állam (IÁ) logisztikai központjának számító észak-szíriai Saddádi település volt. 15 civil meghalt, 20 megsebesült az el-Haszake tartományban fekvő városban a nemzetközi koalíció légitámadásaiban, és az áldozatok száma tovább nőhet – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Az OSDH vezetője megjegyezte, hogy a légicsapások egybeestek a Szíriai Demokratikus Erők (FDS) nevű koalíciós szervezet támadásával. A csoportosulásnak a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) milicistái mellett türkmén és arab tagjai is vannak. Az FDS tavaly október végén indított nagyszabású offenzívát el-Haszake tartományban az IÁ ellen, a nemzetközi szövetség légierejének támogatásával. Azóta mintegy 1400 négyzetkilométernyi területet szerzett vissza a dzsihadistáktól.

Az öt éve tartó szíriai polgárháború mintegy negyedmillió ember életét követelte, egyben a második világháború óta példátlan migrációs válságot okozott, lehetővé tette továbbá, hogy az Iszlám Állam ellenőrzése alá vonja Szíria és Irak jelentős részét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik