Élet-Stílus

Harminc év után jött rá a férfi, hogy ki ő

Évtizedekig élt a múltja ismerete nélkül.

Harminc év után oldódott meg egy eltűnt férfi esete. Ő maga talált rá saját magára – közölte a CNN.

Edgar Latulip 1986-ban, 21 évesen elindult otthonról, Kitchener településről, és felszállt egy Niagara vízesés felé tartó buszjáratra. Azóta nem látták rokonai.

Az eltűnt személyek nyilvántartásába került, családja sokáig kereste, ám mivel a fiatalember mentális betegségekkel küzdött, és szellemileg egy 12 éves gyerek szintjén volt, biztosak voltak abban, hogy bűncselekmény áldozata lett.

A kanadai fiatalember azonban csak egy kisebb – de szinte végzetes – balesetet szenvedett.

Megérkezett a Niagarához, és folytatta volna útját St. Catharines felé, de elesett, és beverte a fejét: ettől a pillanattól kezdve a múltja egyszerűen eltűnt, emlékezetkiesése miatt fogalma sem volt róla, hogy ki ő, hol és kivel él. Eltelt 30 év, majd a napokban, immár 51 évesen

egyszer csak történt valami.

Hirtelen beugrott neki, hogy hogy hívják, és elkezdtek visszatérni az emlékei. DNS-teszt segítségével hamarosan kiderítették, hogy valóban az, akinek mondja magát: Edgar Latulip. A rendőrség jóvoltából már az anyjával is sikerült felvennie a kapcsolatot, akivel 30 éve nem látták egymást.

Hamarosan újra találkozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik