Belföld

BMW-s gyilkosság: feladta magát a lány

A fiú ellen továbbra is hajtóvadászat folyik.
Feladta magát az a lány, akit a XVIII. kerületi gyilkosság kapcsán kerestek a rendőrök – mondta a 24.hu-nak Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A felhívást módosították, eszerint már csak a 23 éves Bödöcs Norbertet keresik, illetve JAX-333-as rendszámú BMW-t, amellyel elhagyta a brutális késelés helyszínét.

bödöcs2

Ahogy arról beszámoltunk, a középkorú áldozatot a XVIII. kerületi Ráday Gedeon és a Fedezék utca kereszteződésében ölték meg kedd este. Úgy tudjuk, a brutális bűncselekményt veszekedés majd heves dulakodás előzte meg.

A 24.hu munkatársa látta a bűntényt rögzítő felvételt, aminek tanúsága szerint egy másik kocsi is érkezett a helyszínre nem sokkal azután, hogy megkéseltek egy férfit a XVIII. kerületben. 

A kocsi utasai kiszálltak, a támadó tőlük kért segítséget, hogy betuszkolják az akkor még élő áldozatot az autóba. Ők vélhetően ismerhették a szurkálót. Mivel nem sikerült betenniük a BMW-be, elhajtottak. Így tett a támadó is.

A lány valószínűleg az autóban lehetett mindeközben.

Olvasói sztorik