Foci

Storck Felcsúton is keresi az Eb-csapat lehetséges tagjait

A kapitánynak főhet a feje két kapus mellőzése miatt. Egy középhátvéd honosítására van esély.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck gőzerővel készül az Európa-bajnokságra, ennek ellenére hétfőn a Nemzeti Sport rendelkezésére állt, a sportnapilap pedig keddi számában tette közzé a beszélgetést, amely több témát is érintett.

Játékosok megfigyelése

A kapitány már a szerdai Ferencváros – Videoton Magyar Kupa negyeddöntőn ott lesz a lelátón. A hétvégén folytatódó OTP Bank Ligából pedig két mérkőzést is megtekint szombaton, előbb a Puskás Akadémia – Diósgyőr, majd az Újpest – Videoton összecsapást.

Storck a légiósokat sem veszíti sem elől, márciusra német túrát tervez, oda viszont már nem egyedül megy. Segítője, Andreas Möller is vele tart, Németországban Szalai Ádám (Hannover), Kleinheisler László (Werder Bremen) és Stieber Zoltán (Nürnberg) teljesítményére lesznek kíváncsiak.

Lengyelországba már egyedül utazik a kapitány, hogy testközelből láthassa mire képes Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Legia Varsó), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin) és Guzmics Richárd (Wisla Krakkó).

A szakember noteszában körülbelül 35 név van, de az a szűk kör a legesélyesebb a kerettagságra, amelyik kivívta a részvételt.

Honosítás

Korábban felmerült Willi Orban felveheti a magyar állampolgárságot. A középhátvéd posztján bevethető játékos a német másodosztályú RB Leipzig csapatánál játszik, korábban szerepelt a német U21-es válogatottban is. A kapitány véleménye szerint Orban a legmagasabb szintű képzésben vett részt, ráadásul belső védőként szükség is lehet rá.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Willi Orban még a Kaiserslautern játékosaként. Fotó: Europress Fotóügynökség

A futballista honosítására az van lehetőség, mert édesapja magyar. Viszont a lengyel válogatottnál is számításba jöhet, ugyanis édesanyja lengyel. Ahogy a kapitány fogalmazott, a döntés a játékosé, ilyen horderejű kérdésben csak ő dönthet.

Kapuskérdés

Király Gábor és Dibusz Dénes helye gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen, viszont főhet Storck feje Megyeri Balázs (Getafe) és Bogdán Ádám (Liverpool) mellőzése miatt. A kapitány a rutinos Király mellett négy-öt kapust figyel, de közülük csak a Fradi portása kap állandó játéklehetőséget.

A kontinenstornára három kapus nevezhető, így egyet még találnia kell a német mesternek, amennyiben Megyeri és Bogdán helyzetében nem áll be változás. A harmadik számú hálóőr posztjára Gulácsi Péter is esélyes, aki lipcsei csapatában megkapta a lehetőséget a bizonyításra.

Felkészülés

Az már biztos, hogy március 26-án Horvátország ellen hazai pályán, míg június 4-én Németország ellen idegenben játszik a válogatott. A kapitány májusban hazai pályán még szeretne egy felkészülési mérkőzést. Ausztriában kétszer is edzőtáborozik majd az együttes.

Csoportellenfeleink közül Ausztria négy meccsel hangol a tornára, Marcel Koller csapata március 26-án Albánia, három nappal később pedig Törökország ellen játszik Bécsben. Nem sokkal a torna előtt Málta lesz a sógorok ellenfele, és június 4-re is terveznek egy mérkőzést.

Izland hét találkozóval készül az Eb-re, amelyből hármat már januárban lejátszott. Májusban következik számukra Dánia és Görögország, júniusban pedig Norvégia és Liechtenstein.

A portugálok akárcsak a mieink, három mérkőzéssel hangolnak. Márciusban Bulgária és Belgium, míg május végén Norvégia vár majd Cristiano Ronaldoékra.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik