Gazdaság

Légpárnás hajó után drónokat vett a NAV

csempészcigaretta (Array)
csempészcigaretta (Array)

Uniós pénzből, húszmillió forintért vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) drónt, amelyet a cigarettacsempészek ellen állította rendszerbe a szervezet, írta a Magyar Idők hétfői számában.

Sárközi Alexandra alezredes, a NAV bűnügyi szóvivője a lapnak adott interjúban kifejtette, hogy a drón segítségével a bűnözői körök, a tudomásuk nélkül megfigyelhetők. A magasból nyomon követhető a tettesek útja, az illegálisan behozott cigaretta tárolási helye és a szállítójárművek közlekedése is.

A cikk emlékeztet, hogy az adóhivatal az utóbbi években folyamatosan vásárolt technikai eszközöket a csempészet visszaszorítására. Egyebek mellett éjjellátó készülékeket, hőkamerát, ruhára helyezhető és járművekbe szerelhető kamerákat, a vízi utak ellenőrzésére pedig légpárnás hajót szerzett be a hatóság.

Sárközi Alexandra arról számolt be, hogy a hatósági fellépés eredményeként tavaly mintegy 1,7 milliárd forint értékben, több mint 43 millió szál illegális cigarettát találtak a NAV pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói. Emellett nagyjából 70 tonna fogyasztási dohányt vontak ki a feketepiacról.

Légpárnás hajót 58 millióért vett a NAV, erről bővebben itt írtunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik