Nagyvilág

Hatvanméteres zuhanást élt túl egy 25 éves nő

Csodával határos módon túlélte egy 25 éves nő, hogy 60 métert zuhant a New York-i George Washington hídról – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett nő feltehetően öngyilkosságot próbált meg elkövetni, de a vízbe csapódás után csak az egyik lábát törte el, és képes volt annyira úszni, hogy egy közelben lévő hajó legénysége ki tudta menteni a Hudson-folyóból – mondta el a New York Daily Newsnak a hídért felelős kikötőhatóság szóvivője.

A New York Post információi szerint a nőt búvárok mentették ki, akik egy, a hídról korábban leugrott férfit kerestek. A mentő csapat egyik tagja a New York Postnak elmondta: „Alig hittük el, hogy életben volt.” A nő végig eszméleténél volt, amíg kórházba szállították. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az orvosok meg tudják-e menteni a súlyos sérüléseket szenvedett lábát – írta a Daily News.

A helyi hatóságok adatai szerint 2014-ben 74 ember leugrását akadályozták meg a rendőrök a Gerorge Washington hídon, ahonnan abban az évben 18-an ugrottak le. Egyikük sem élte túl. A Daily News cikke szerint utoljára 2009-ben maradt életben egy férfi, miután a híd egyik alacsonyabb részéről a vízbe vetette magát. A 29 évesen leugró Adrian Rawn a Haditengerészeti Akadémia vízilabda-csapatának volt a tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik