Nagyvilág

Ausztráliába is megérkezett a Zika-vírus

A két ausztrál állampolgárnál pénteken állapították meg a fertőzést, miután Haitiről visszatértek Ausztráliába. A hivatal hozzátette, hogy a fertőzötteknél a betegség enyhe lefolyású volt és azóta meggyógyultak.

A sydneyi nemzetközi repülőtéren észlelték a kórt terjesztő szúnyogfajta, az egyiptomi csípőszúnyog példányait is. Vicky Sheppeard, az egészségügyi hivatal fertőző betegségekkel foglalkozó osztályának igazgatója azonban kijelentette, valószínűtlen, hogy a vírus elterjedne a térségben, mivel ez a szúnyogfaj ott nem él nagy számban. Ugyanakkor Queensland állam északi részein megtalálható az egyiptomi csípőszúnyog.

Az új-dél-walesi mezőgazdasági hivatal eközben közölte, hogy fokozza a rovarirtók használatát az olyan repülőgépeken, amelyek Délkelet-Ázsiából érkeznek Sydneybe.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki a Zika-vírus miatt.

A vírus a gyanú szerint mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál, ezt azonban egyelőre nem támasztják alá tudományos bizonyítékok. Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra.

A kórokozó Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy rhesusmakákóban azonosították 1947-ben, emberben pedig 1968-ban Nigériában. Egyelőre nincs védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik