Sport

Kitüntették a Vasast

MOB érdeméremben részesült az idén 105 éves budapesti sportklub.

A Magyar Olimpiai Bizottság február 2-án tartott közgyűlésén érdemérmet adományozott a Vasas Sport Clubnak, amelyet Markovits László, a klub elnöke vett át Borkai Zsolt MOB-elnöktől és Szabó Bence főtitkártól – számolt be a klub honlapja.

A rangos elismeréssel a Vasas múltját és jelenét is díjazták. Az egyesület 105 éves történelme során 45 olimpiai bajnoki, 52 világbajnoki, és 50 Európa-bajnoki címet adott a magyar sportnak, országos bajnoki elsőségekből pedig 1700-nál is többel büszkélkedhetnek a piros-kékek.

A klub sportszakmai tekintetben a jelenben is töretlenül sikeres, hiszen a londoni olimpia óta eltelt időszakban a MOB hivatalos pontszámítása alapján a legeredményesebb magyar sportegyesületnek számít.

Napjainkban 22 sportágat működtet az egyesület, napi szinten 2000-nél is többen sportolnak a klub által vagyonkezelt és bérelt létesítményekben, közel 200 szakember irányítása mellett.

Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke, úgy fogalmazott:

A munkából, ami ehhez a díjhoz vezetett, nagyon sokan kivették a részüket: köszönetet kell mondanom a múlt valamennyi Vasas elnökének, a vezetőinknek, munkatársainknak, támogatóinknak, a szurkolóinknak, a szülőknek, természetesen kiemelve a sportolóinkat és az őket felkészítő szakembereket. Ez a díj is bizonyítja, hogy van értelme a Vasas család összefogásának, és annak, hogy mindenki a saját területén magas szinten próbálja végezni a munkáját. Ez az erkölcsi elismerés a sportra fordított kiemelt állami támogatás mellett mindannyiunknak erőt és lendületet ad a jövőre nézve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik