Sport

Mostantól már semmi sem lesz ugyanolyan: itt az első technikai dopping

Bár évek óta téma a bringasportban, csak a hétvégén sikerült először rábizonyítani valakire a csalást. Ő persze mindent tagad.

Technikai doppinggal – azaz tiltott, motorikus erőátvitellel – akadt fenn a belga Femke Van den Driessche a hétvégén hazájában rendezett terepkerékpáros világbajnokságon, írja az MTI. Az U23-as nők kategóriájában versenyző Van den Driessche

kerékpárvázában elrejtve motort találtak.

A bringás ártatlanságát hangsúlyozta, és kijelentette: véletlenül egyik barátjának kerékpárjával állt rajthoz, és nem tudott róla, hogy motor van beszerelve a vázba.

A Wilier Triestina típusú kerékpár gyártója jelezte: hitelrontás miatt pert indít a belga kerekes ellen.

Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke elmondta: egyértelmű, hogy technikai csalás történt. Amennyiben Van den Driesschét bűnösnek találják, féléves eltiltásra és 20 ezertől 200 ezer svájci frankig terjedő bírságra számíthat, míg a belga szövetség egymillió frankot fizethet.

A belga versenyző az első, aki nagy viadalon technikai doppinggal bukott le.

Hat éve a svájciak olimpiai és világbajnok országúti bringásáról, Fabian Cancellaráról cikkeztek, hogy a Párizs-Roubaix és a Flandriai körversenyen használt rejtett motort, ám végül nem sikerült rábizonyítani a csalást, és elkerülte az eltiltást. Az akkor készült videófelvételeken annyit látni, hogy a versenyző egy kis gombot nyom meg a kormányon, és ezt követően gyorsabban halad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik