Forma-1

Utálatos munkát kap Räikkönen

kimi raikkönen (kimi raikkönen, )
kimi raikkönen (kimi raikkönen, )

Bár Kimi Räikkönen köztudottan nem szíveli a szimulátorokat, és a Ferrari elnöke is ugyanígy van velük, az olasz csapatnál januárban mégis azon dolgoztatják majd a visszatérő finnt.

A novemberi gerincműtét után Kimi Räikkönen mostanra készen áll a munkára, a Ferrarinál pedig rendesen meg is dolgoztatják majd. Az olasz márka elnöke, Luca di Montezemolo még a karácsonyi sajtóvacsorán beszélt arról, hogy ha tetszik, ha nem, a visszatérő finnt a szimulátorba ültetik januárban.

“Kimi nagyon elfoglalt lesz január elejétől, azon az utálatos masinán, a szimulátoron dolgozik majd” – jelentette ki. “A szimulátor egy vicc. Óriási összegeket kényszerülünk rákölteni erre a szörnyű szerkentyűre, miközben nem tesztelhetünk a pályán itt (Fioranóban) vagy Mugellóban!” – füstölgött az elnök.

Räikkönen ferraris újraszerződése óta állandó téma, hogyan fog megférni a 2007-es bajnok a Ferrari eddigi favoritjával, Fernando Alonsóval. Montezemolo szerint nem lesz belháború:

“Alonso és Räikkönen párosítása veszélyes lehet. De a Forma-1-ben minden potenciálisan veszélyes. Úgy gondolom, hogy Fernando is tudja, hogy nem önmagáért, hanem a Ferrariért versenyez. Räikkönen pedig tudja, hogy már a karrierje második felében jár, két fontos év következik számára, amikor felelősen, a tapasztalatát használva kell dolgoznia.”

“Domenicali mindkettejükkel világosan megbeszélte a dolgokat. Abban a megtiszteltetésben van részük, hogy a Ferrarinál versenyezhetnek, azt pedig minden pilóta tudja, hogy a csapatért kell hajtania. Persze ha valaki önmagért akar versenyezni, arra is van lehetőség: alapíthat saját csapatot, átszerződhet másik alakulathoz, de a Ferrarinál ezek a szabályok” – magyarázta az elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik