Foci

Komoly anyagi áldozatok árán hazacsábították a magyar válogatott focistát

A 37-szeres magyar válogatott Elek Ákos csütörtökön a Diósgyőr labdarúgócsapatához igazolt, melyhez a kínai Csangcsun Jataj együttesétől tért most vissza.

A diósgyőri klub már január elsején jelezte, hogy szeretné megszerezni Eleket, s a középpályás egy ideje már a csapattal edzett, a két egyesület azonban csak most tudott megállapodni egymással.

Nem volt egyszerű a tárgyalássorozat, de végre sikerült pontot tenni a hosszadalmas egyeztetések végére

– nyilatkozta a DVTK honlapjának Árki Gábor, a miskolci együttes sportigazgatója, hozzátéve, hogy Elek edzőmérkőzésen már pályára léphet, de bajnoki találkozón csak azt követően szerepelhet majd, miután megérkezett a versenyengedélye is.

#DVTK #ElekÁkos @elekakos25

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép, 2016. Jan 21., 05:04 PST

Árki a megállapodás részleteiről nem beszélt, annyit árult csak el, hogy hosszú távú szerződést kötöttek a futballistával, akit “komoly anyagi áldozatok árán” csábítottak haza.Elek Ákos egy éve igazolt a DVTK-tól Kínába, ahol 27 mérkőzésen két gólt szerzett. A Diósgyőrnél 2012-től 2014 végéig szerepelt először, s ez idő alatt Ligakupát nyert és Magyar Kupa-döntőt játszott a csapattal, és a csapatkapitányi posztot is betöltötte.

A 27 éves középpályás a Norvégia elleni mindkét pótselejtezőn játszott, ahol a magyar válogatott kivívta a részvételt a franciaországi Európa-bajnokságra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik