Február 8-án kezdetét veszi a nagyszabású Budapest noir forgatása, amely jövőre fog a moziba kerülni – tudhattuk meg a ma reggel, a Centrálban tartott sajtóreggelin, amelyen a készítők és a főbb szerepet alakító színészek is részt vettek. A film maga Kondor Vilmos azonos című regényének adaptációja lesz, amely Magyarországon az Agave Könyvek gondozásában jelent meg és hatvanezer példányban kelt el; emelett megjelent már számos külföldi országban is, Lengyelországtól az Egyesült Államokig.
A történet szerint 1936-ban járunk, a háború előtti Budapesten, Gömbös Gyula halála után, amikor is holtan találnak egy zsidó származású lányt. Gordon Zsigmond újságíró és kedvese, Eckhardt Krisztina a tettes nyomába ered, de nemsokára szembesülniük kell azzal, hogy sokkal többen akadályozzák, mint segítik őket. A rejtélyt ugyanis körüllengi a politika, a korrupció és a szex. Meg persze egy jó adag cigarettafüst.
Gordon Zsigmond szerepét Kolovratnik Krisztián kapta, menyasszonya, Krisztina pedig Tenki Réka lesz. Anger Zsolt alakítja majd Gellért Vladimirt, a rendőrfőnököt, Dobó Kata pedig Vörös Margó, a madám szerepét kapta. Kulka János és Kováts Adél pedig egy korabeli tehetős és befolyásos kiskirályt és kompromisszumokra kényszerült nejét formálják majd meg. A díszletekért az 1-et jegyző Pater Sparrow felel, akiről Ragályi Elemér operatőr elmondta, hogy bizonyára nincs egyszerű dolga, hiszen az internet korában tégláról téglára ellenőrizhető, hogy nézett ki a város. A rendezői széket pedig Gárdos Éva foglalhatja el, aki szemmel láthatóan izgatott volt az egész sajtótájékoztató alatt, amiért végre noirt rendezhet. A gyártó Pioneer Pictures képviseletében Kemény Ildikó volt jelen, a Filmalaptól pedig Havas Ágnes érkezett.
A Centrálban tartott eseményen nem csupán arra derült fény, hogy milyen ígéretes szereplőgárdával áll neki a stúdió a 950 millió forintos projektnek, hanem az is, hogy a promócióhoz is van érzékük. A kávé és a reggeli mellé kaptunk egy kisfilmvetítést (gyakorlatilag válogatást korabeli képekből), a színészeket jelmezeikbe bújva láthattuk, ahogyan azt is, ahogyan begördülnek a korabeli autókon. Mindemellett egy játék keretében pedig kisorsoltak hármat a jelenlévő újságírók közül, akik statisztálhatnak a filmben – nem, jelen cikk szerzője nagy szívfájdalmára nem lehet ott köztük.
A sajtótájékoztatón minden színész beszélt egy keveset a karakteréről és a film noirról általánosságban. Megtudhattuk azt is, hogy Kondor Vilmos személyesen ugyan nem vett részt a forgatókönyv megírásában, viszont rengeteg anyaggal látta el a készítőket, amelyeket ő maga használt az írás során. Gárdos Éva lelkesen elmondta: rendkívül jónak tartja az alapanyagot és örül, hogy a címben benne van Budapest is, hiszen maga a város is szereplője az eseményeknek. Ha mindezt szem előtt tartva készül a film, Budapest pedig valóban szereplő lesz, akkor valószínűleg a jövő év legjobb magyar filmjét üdvözölhetjük és a folytatásokat is várhatjuk.