Foci

Leköcsögözték az Inter edzőjét

Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője szerint Maurizio Sarri, a Napoli trénere minősíthetetlen hangnemben beszélt vele a két csapat keddi Olasz Kupa-mérkőzésének hajrájában, többek között homofób megjegyzést tett rá.

Sarri rasszista, az ilyen embereknek semmi keresnivalójuk az olasz futballban. Megkérdeztem a negyedik játékvezetőt, hogy miért hosszabbítanak öt percet, erre Sarri elkezdett velem üvöltözni, köcsögnek és homokosnak nevezett

– mondta a feldúlt Mancini a meccs után.

A játékvezető az összetűzés miatt mindkét szakembert elküldte a kispadoktól, majd Mancini a csapata 2-0-s sikerével zárult mérkőzést követő sajtótájékoztatón meg sem jelent.

„Nem akarok a meccsről beszélni, mert ez az eset mindent törölt bennem. A találkozó után ott találtam az öltözőnkben, bocsánatot kért, de csak annyit mondtam neki, hogy szégyellje magát” – mondta Mancini, hozzátéve, hogy egy olyan ember, mint Sarri Angliában az edzőpályára sem mehetne be.

Mancini már a meccs alatt is zokon vette a sértegetést:

A nápolyiak edzője elismerte, hogy hibázott, elmondása szerint nem tudott tisztán gondolkodni, miután a 88. percben emberhátrányba került együttese.

Ideges voltam Mertens kiállítása miatt, de nincs semmi problémám Mancinivel. Bocsánatot kértem tőle, s bízom benne, hogy holnap elfogadja ezt

– nyilatkozta a sajtótájékoztatón a Napoli edzője, aki nem igazán emlékszik, miket mondott neki, de szerinte ezt az ügyet itt le kell zárni. A tréner határozottan kijelentette, hogy egyáltalán nem homofób, s ha szavaival esetleg megsértette a meleg közösséget, akkor elnézést kér ezért.

A bajnokságot vezető Napoli ebben a szezonban először kapott ki hazai pályán, az Inter pedig sikerével készülhet az elődöntőre, melyben a Juventus vagy a Lazio lesz az ellenfele.

Eredmény – Olasz Kupa, negyeddöntő

SSC Napoli-Internazionale 0-2 (0-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik