Sport

Babosnak most nem ment a játék, kikapott a második fordulóban

Babos Tímea az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában maratoni ütközetben győzte le a britek üdvöskéjét, Heather Watsont, így karrierje során először jutott el az Australian Open második köréig egyesben. Ott a 12. kiemelt, a svájci Belinda Bencic várt rá.

A magyar idő szerint szerda hajnali mérkőzésen a soproni játékos elveszítette a második adogatójátékát, riválisa így hamar előnybe került. 5-3-nál Babos a játszmában maradásért fogadott, volt is bréklabdája, ám végül Bencic fordított és fél óra játék után szettelőnybe került.

Hasonló forgatókönyvet hozott a második felvonás: Babos ismételten elveszítette a második szervajátékát. 5-2-es hátrányban még meccslabdát is hárítva maradt mérkőzésben, ám a következő gémet magabiztosa hozta Bencic. A svájci játékos 67 perc alatt nyert 6-3, 6-3-ra, hét bréklabdájából hármat is értékesített, míg Babosnak nem volt lehetősége elvenni ellenfele adogatását.

„Sajnos ma nem ment úgy a játék, ahogyan szerettem volna. Ez most nem sikerült. Végig próbáltam valamit kitalálni, de nem játszottam jól. Ez érezhető volt… Ma nem működött se a szerva, se a tenyeres, sőt még a mozgásom sem volt valami acélos. Sajnálom, hogy így alakult.

A taktika meg lett volna, de nem tudtam megvalósítani. Ez egy ilyen nap volt…

Lehet belőle tanulni. Nyilván most még elkeseredett vagyok, mert úgy éreztem, az utóbbi időben jól ment a játék. Ma viszont nem volt jó. Most még nehéz, remélem, a következő napokban jobb lesz majd a hangulatom. De nem szabad elfelejteni az elmúlt heteket, hónapokat, amikor jól játszottam. Dolgozni kell és csinálni tovább!” – nyilatkozta a magyar játékos a babostimea.hu-nak.

Babos női párosban is érintett, ott a szlovén Katarina Srebotnik a partnere. Negyedik helyen rangsorolt duójuk várhatóan magyar idő szerint csütörtökön hajnalban lép pályára.

Eredmény – Australian Open, 2. forduló, nők

Bencic (svájci, 12.) – Babos 6-3, 6-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik