Forma-1

Visszavonultatnák Bianchi rajtszámát

A svájci Blick úgy tudja, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) tiszteletből és babonából visszavonultatná Jules Bianchi 17-es rajtszámát.

A Forma-1-ben az idei, 2014-es szezontól lehetett a pilótáknak saját, állandó rajtszámot választani, a Marussia francia versenyzője pedig a 17-es mellett tette le a voksát.

Három számot kellett megjelölniük, ha pedig egyezés volt, az előző idényben a pontversenyben jobban teljesítő pilóta dönthetett, így került a hetes rajtszám Kimi Raikkönenhez, Bianchinak pedig marad a 17.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A nem túl szerencsés számot vélhetően a jövőben senki sem választja – de úgy tűnik, a nemzetközi szövetség is ezt akarja -, mint ahogy most a 12-est sem merte húzni senki, ez volt az 1994-ben elhunyt Ayrton Senna rajtszáma.

A FIA egyelőre hivatalos közleményt még nem adott ki az ügyben.

A francia Jules Bianchi a Japán Nagydíjon szenvedett szörnyű balesetet. A Marussia pilótáját eszméletlen állapotban szállították kórházba, ahol megoperálták.

Később kiderült, a kómában fekvő Bianci súlyos agysérülést szenvedett. A Marussia közleményt adott ki, ebben azt írják, “az elmúlt kilenc nap rettentő nehéz volt Jules, a család és az orvosok számára is. A helyzet kezelése továbbra sem egyszerű az agysérülés mértéke miatt, Jules még mindig kritikus, de stabil állapotban van.”

Bianchi édesapja interjújában úgy fogalmazott, vannak napok, amikor jobbnak, máskor rosszabbnak tűnik a helyzet, de jelentős változás nincs a versenyző állapotában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik