Nagyvilág

Meghosszabbítják a határellenőrzést a német-dán határon

Koppenhága húsz nappal meghosszabbította az ideiglenes határellenőrzést a német-dán határszakaszon, közölte a dán belügyminisztérium szerdán.

A dán kormány döntése eredetileg tíz napra szólt, de a jelenlegi változtatás február 3-áig tolja ki ezt az időszakot.

Az értékelések szerint még mindig komoly a kockázata annak, hogy nagyobb számú illegális bevándorlócsoport akar bejutni Dániába, indokolta döntését a belügyi tárca.

Koppenhága legelőször azután döntött a határellenőrzés visszaállítása mellett, hogy a szomszédos Svédország szintén így tett, ami Dánia felé terelte a bevándorlókat.

A jelenlegi meghosszabbítás előzménye egy Svédország által elfogadott változtatás volt, amely szerint a Dániából földön vagy vízen érkező járművekre csak olyan utasokat engedhetnek fel az üzemeltetők, akik rendelkeznek érvényes úti okmányokkal.

2015-ben több mint egymillió menekült vette az irányt a Közel-Keletről és Észak-Afrikából Európába, ahol többségük a hazájukban tomboló háború és szegénység elől keres menedéket. Ellátásuk komoly pénzügyi terheket ró az európai országokra, illetve jócskán megnöveli a biztonsági kockázatokat, így egyre több állam dönt úgy, hogy visszaállítja a határellenőrzést, ezzel próbálva gátat szabni az áradatnak.

Németország után Svédország fogadta be a legtöbb menekültet: 2015-ben 163 ezer embert. Stockholm a múlt héten február 8-áig meghosszabbította az ideiglenes ellenőrzést határain.

Dániában tavaly mintegy 21 ezer ember kért menedékjogot, míg 2014-ben még csak 14 800 volt ez a szám. Koppenhága úgy számol, hogy idén 25 ezren dönthetnek úgy, hogy Dániában keresnek menedéket.

A dán parlament szerdán tárgyalja azt a vitatott törvényjavaslatot, amely szerint a dán hatóságok költséghozzájárulás gyanánt elkobozhatják a bevándorlók 10 ezer koronánál (körülbelül 426 ezer forintnál) többet érő értéktárgyait és vagyonát. Egy másik javaslat szerint a menekültek a jelenlegi egy helyett három év után adhatnák csak be családegyesítési kérvényeiket. A dán kormány emellett csökkentené a bevándorlók juttatásait, illetve korlátozná bizonyos típusú letelepedési engedélyek érvényességét.

A kisebbségi liberális kormányt a jobbközép pártok is támogatják a kérdésben, amely azt jelzi, hogy a bevándorlási törvény reformja átmehet a parlamenten. A módosításokról még nem írtak ki szavazást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik