Szórakozás

Brutálisan összeverték Éden Bencét

Éden Bence (éden hotel, éden bence, )
Éden Bence (éden hotel, éden bence, )

Agyba-főbe verték az Éden Hotelben megismert Vági Bencét, miután igyekezett kiállni szóváltásba keveredett barátnője mellett – írja a Blikk.

Bence és barátnője egy szórakozóhelyen voltak, ahol leültek egy pillanatra egy asztalhoz. Ekkor lépett oda egy hölgy, aki rájuk förmedt, hogy azonnal távozzanak az ő asztaluktól. Már álltak is föl, de a fiú párja nem hagyta szó nélkül a bicskanyitogató stílust. Végül az egykori játékosnak kellett szétválasztani a lányokat.

Ezután ugyan a kidobók távozásra kérték fel Bencééket, de az utcán utolérte őket az említett hölgy baráti köre. Egyszerre hatan rontottak a fiúra, akit végül vérezve a földön hagytak. A nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett fiú feljelentést tett, de támadói állítólag még a kórházban is meglátogatták, hogy álljon el a szándékától, de miután nem jártak sikerrel,ők is a rendőrségre mentek, és szintén feljelentéssel éltek; szerintük az egykori éden hoteles támadt a hatfős társaságra.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés miatt indított nyomozást az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik