A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján azt írja, hogy a dinoszauruszok megkövesedett csontjaiban rejlő radioaktív elemek is sokat elárulnak az egykori fajokról, illetve arról a földtörténeti időszakról, amelyben éltek.
Némileg hasonlóképpen a Naprendszer keletkezése előtt létezett csillagok nyomai is felfedezhetőek a bolygórendszerünkben hátrahagyott radioaktív nyomokból, amelyekből akár e csillagok pusztulásának időpontja is meghatározható.
Egy magyar, olasz és német kutatókból álló csoport két radioaktív atommag vizsgálatával fedezett fel két „csillagdinoszauruszt”. A két atommag különlegessége, hogy nehezek, de viszonylag kevés neutront tartalmaznak. Az egyik a nióbium (Nb) elem egyik izotópja 41 protonnal és 51 neutronnal, a másik pedig a szamárium (Sm) 62 protonnal és 84 neutronnal. Az akadémia cikke emlékeztet rá, hogy a világegyetemben található szamárium jelentős része 90 neutront tartalmaz.
Ezek a különleges atommagok csak olyan speciális magreakciók sorozataként jöhetnek létre, amelyek protonokkal dúsítják az atommagot. Ilyen reakciók pedig csak bizonyos szupernóva-robbanások során mennek végbe.
A kutatók a robbanásokat számítógépen modellezték, kiszámolták, mennyi keletkezhetett ezekből az atommagokból. Az eredményt összevetették a meteoritokban található mennyiséggel, így megkapták, hogy a Naprendszer keletkezésekor még mennyi volt belőlük. Mivel a két atommag radioaktív, a keletkezésüktől kezdve folyamatosan fogytak, 35 és 100 millió éves felezési idővel.
A két mennyiség összehasonlításából meghatározták, hogy a Naprendszer kialakulása előtt utoljára legalább 15 millió évvel korábban robbant fel a közelben olyan szupernóva, amely egy fehér törpecsillag összeomlásának eredménye.
A legutolsó, egy nagyságrendileg 15 naptömegű óriáscsillag pusztulása pedig legalább 7 millió évvel előzte meg a Nap létrejöttét.
Eddig nincs nyoma ennél közelebbi időpontban felrobbant csillagoknak. Ebből következik, hogy az a gáz- és porfelhő, amelyből a Nap kialakult, viszonylag hosszan lehetett nyugalomban, ami csak akkor lehetséges, ha igen nagy volt a tömege. Ez alapján elképzelhető, hogy a Nap egy óriás csillagbölcsőben keletkezett, ezernyi másik testvérével együtt, amelyek azóta szétszóródtak a Tejútrendszerben. Kiss László csillagász, akadémikus így értékelte a kutatást.
A bámulatos eredmény egyedi betekintést nyújt a Naprendszer keletkezését megelőző asztrofizikai folyamatokba, különös tekintettel a preszoláris köd nehéz elemekkel történő feldúsulásába. A nukleáris asztrofizika szinte archeológiai karakterű képet vázol fel arról a por- és gázfelhőről, amelyből Földünk is kialakult több mint négy és fél milliárd évvel ezelőtt.
A nagy tömegű csillagok fontos szerepet játszanak az anyag fejlődésében. Belsejükben születtek, születnek a nehezebb kémiai elemek, amelyek aztán a csillagok életének végén, a szupernóva-robbanásnál szétszóródnak a környező csillagközi anyagban, felhőkben. Ha egy ilyen „elszennyezett” felhőből születik egy új csillag – mint ahogyan a Nap is –, akkor annak anyagában, illetve a bolygóiban már ott lesznek a nehezebb kémiai elemek. A vérünkben lévő vas, a csontjainkban lévő kalcium, az oxigén, amit belélegzünk (és így tovább) mind ősi csillagok belsejében született, ahonnan a szupernóva-robbanásnál szabadult ki. Vagyis mindannyian csillaganyagból vagyunk – írja az MTA.
