Forma-1

Hamilton: “Nem mondhatom ki, amit gondolok”

Lewis Hamilton autója a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérőjének első kvalfikációjában mechanikai probléma miatt lángra kapott, tovább tart balszerencsés sorozata a britnek.

Valószínűleg gázszivárgás okozta Hamilton kocsijában a tüzet, ami miatt nem tudta folytatni az időmérőt, így a Hungaroringen csak a 21. helyről rajtolhat majd holnap.

A pilóta az esetet követően elmondta, úgy érzi, az elmúlt hetek történései már túlnyúlnak a balszerencse fogalmán.

“Először a fékekkel adódtak problémáim, majd a motorral is. Próbáltam továbbmenni, de észrevettem, hogy lángol a kocsi. A rádióban azt mondták, hogy hagyjam abba, nem tudok semmit tenni a helyzet ellen” – olvasható Hamilton nyilatkozata a L’Équipe-n.

 Fotó: Europress fotóügynökség

“Egyszerűen nem tudom elhinni. Sajnos nem mondhatom ki, amit gondolok, csak reménykedem, hogy hamarosan véget ér ez a szörnyű periódus. Azt akartam, hogy enyém legyen a hétvége. Most már a holnapra összpontosítok, ennél többet nem tudok tenni.”

Az időmérőt egyébként Nico Rosberg nyerte hatalmas fölénnyel. A második rajtkockából Sebastian Vettel, a harmadikból Valtteri Bottas indulhat majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik