Forma-1

Hamilton átvette a vezetést Ausztráliában

Lewis Hamilton (lewis hamilton, )
Lewis Hamilton (lewis hamilton, )

A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén.

A magyar idő szerint kora reggeli első szabadedzésen Fernando Alonso volt az első, 1:31.840-es körideje azonban nem sokáig maradt a napi legjobb, ezzel a második foglalkozáson már csak a 13. lett volna. Jelentősen felgyorsultak ugyanis a versenyzők, a legjobb kört pedig az a Lewis Hamilton repesztette, aki a korai órákban már az első körben lerobbant. A brit 1:29.625-öt ment a második szabadedzésen, közel két tizeddel utasította maga mögé csapattársát, Nico Rosberget.

Alonso ezúttal sem tétlenkedett és felfért a képzeletbeli dobogó legalsó fokára, miközben a Ferrari másik versenyzője, Kimi Räikkönen a hetedik lett.

Sebastian Vettel is javított, a címvédő a negyedik lett.


Lewis Hamilton kínkeservesen kezdte a napot, de az élen zárta
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Williams visszább esett, ezúttal „csak” a nyolcadik pozíció volt a legjobb, amit megszereztek. Érdekesség, hogy a fiatal Valtteri Bottas ismét jobban teljesített, mint rutinos csapattársa, Felipe Massa.

A Lotus és a Caterham csak szenvedett: előbbinél Romain Grosjean legalább 12 kört megtett (de csak 18. lett), Pastor Maldonado ugyanakkor nem tudott egyetlen mért kört sem teljesíteni, míg utóbbinál Marcus Ericsson össz-vissz egy karikát teljesített, Kamuji Kobajasi versenygépe pedig megadta magát.

Eredmény – Ausztrál Nagydíj, második szabadedzés

1. Lewis Hamilton     Mercedes              1m29.625s           37 megtett kör
2.  Nico Rosberg       Mercedes              1m29.782s  +0.157s  31
3.  Fernando Alonso    Ferrari               1m30.132s  +0.507s  28
4.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1m30.381s  +0.756s  41
5.  Jenson Button      McLaren-Mercedes      1m30.510s  +0.885s  33
6.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1m30.538s  +0.913s  38
7.  Kimi Räikkonen     Ferrari               1m30.898s  +1.273s  32
8.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1m30.920s  +1.295s  38
9.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1m31.031s  +1.406s  34
10.  Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes  1m31.054s  +1.429s  33
11.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault    1m31.060s  +1.435s  35
12.  Felipe Massa       Williams-Mercedes     1m31.119s  +1.494s  31
13.  Sergio Perez       Force India-Mercedes  1m31.283s  +1.658s  36
14.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1m32.355s  +2.730s  36
15.  Esteban Gutierrez  Sauber-Ferrari        1m32.468s  +2.843s  26
16.  Danyiil Kvijat       Toro Rosso-Renault    1m32.495s  +2.870s  36
17.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1m33.486s  +3.861s  29
18.  Romain Grosjean    Lotus-Renault         1m33.646s  +4.021s  12
19.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1m34.757s  +5.132s  29
20.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault                          1
21.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault
22.  Kamui Kobajasi    Caterham-Renault

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik