Nagyvilág

Kisfiúval és akcentussal fenyegette meg a briteket az ISIS

Nem szórakozik az Iszlám Állam, ha el kell terelni a világ figyelmét a vereségeiről. Ramádi után a briteket fenyítették be, hogy kivégzik az összes nekik kémkedő embert.

A brit biztonsági szolgálatok elemeznek egy állítólagos ISIS-videót, amiben egy férfi és egy fiatal fiú is brit akcentussal szólal meg (bár arcukat eltakarják). Az Iszlám Állam újabb kivégzős videójával pont a briteknek üzent: állításuk szerint öt olyan embert öltek meg, akik a briteknek adtak ki információkat.

A tízperces felvételen azzal fenyegetnek, hogy támadásokat hajtanak végre Nagy-Britanniában. Magának David Cameron miniszterelnöknek is üzennek, kigúnyolva őt. A terroristák még egy 6-7 év körüli kisfiút is belerángatnak az őrületbe, ő a hitetlenek megöléséről szónokol.

Az öt áldozatot tarkólövéssel végzik ki, valahol kint a sivatagban. Előtte mindegyikőjükből kicsikarnak egy vallomást: egyikük azt vallja be, hogy információval szolgált a briteknek légicsapásokhoz. Néhány áldozat az ISIS fővárosából, Rakkából származik, de az egyik líbiaiként azonosítja magát.

A BBC elemzője szerint az egész videó csak arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet az utóbbi idők két nagy ISIS-vereségéről: a kurdok Szindzsárt, az iraki hadsereg Ramádit foglalta vissza tőlük (bár ez utóbbiban még mindig vannak ellenállási gócok). A videó célja lehet az is, hogy a rettegett, de légicsapásban megölt Dzsihád John, azaz Mohammed Emwazi helyére új brit kivégzőt állíthassanak reflektorfénybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik