Sport

Még nem kezdődött el a szilveszteri buli? Nézd meg az év legbrutálisabb kiütéseit!

Bár egy hosszú bokszmérkőzésnek is megvannak a maga szépségei, azért sokan a KO-k miatt szeretik a sportágat. Össze is gyűjtöttünk ötöt az idei év terméséből. Ha emlékeztek ezeknél nagyobbra, ne habozzatok kommentben megosztani velünk!

Gabriel Bracero és Danny O’Connor meccsén mindössze 41 másodpercet kellett arra várni, hogy az év legszebben kivitelezett jobbosát. O’Connor volt az elszenvedő fél, akinek a lába még maga alá is gyűrődött, miközben összecsuklott. Szerencsére nem esett baja.

Sokan Saúl Álvarez májusi KO-s győzelmét tartják az év kiütésének. A feltörekvő mexikói középsúlyú tehetség James Kirklandet már a harmadik menetben elintézte, az amerikai egy padlózás után még felállt, de akkor jött Álvarez jobbosa és véget vetett a meccsnek.

A tavalyi év nagy felfedezettje, Félix Verdejót idén egy kézsérülés hátráltatta, ám december közepén, a Josenilson Dos Santos elleni mérkőzésen gondoskodott róla, hogy visszakerüljön a térképre. Nem egész két menetre volt szüksége ahhoz, hogy megvédje latino könnyűsúlyú övét.

A 27 éves dél-afrikai Zolani Tete ugyan nem az év leglátványosabb kiütését mutatta be, a brit Paul Butler elleni győzelmével sokak figyelmét felkeltette. Az IBF szuper légsúlyú övét birtokló Tete a nyolcadik menetben egy bal felütéssel zárta le az összecsapást még márciusban.

Még januárban csapott össze egymással a WBA betöltetlen váltósúlyú övéért Francisco Santana és Kendal Mena. Nos, előbbi bunyós semmit sem bízott a véletlenre, az első menetben úgy kiütötte ellenfelét, hogy be is jelentkezett az év KO-ja díjra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik