Közélet

Milliárdos tévedés a Belügyminisztériumnál

Soron kívül visszakérik az önkormányzatoknak rosszul kiutalt pénzeket.

„Összevissza küldözgette” a rendkívüli támogatásokat az önkormányzatok számára a Belügyminisztérium, a pénzeket vissza kell utalni – tudta meg az Index. A portál információi szerint legalább 800 önkormányzat kapott téves utalást karácsony előtt.

Tavaly 12 milliárd forint jutott az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak, idén jóval kevesebbet, 8 milliárd forintot osztottak szét a beérkezett kérelmek elbírálása után. Az utalások azonban rejtélyes módon felcserélődtek az önkormányzati számlák között, és több esetben egészen kis létszámú települések jutottak egészen nagy pénzhez. Olyan önkormányzat is részesült a milliókból, amelyik nem is pályázott.

A minisztérium hétfőn körlevélben jelezte az érintett önkormányzatoknak, hogy téves kiutalás történt és kérik a pénzek soron kívüli visszaküldését. A tárcánál adminisztrációs hibára hivatkoztak. Egyes önkormányzatok viszont a kértnél kisebb támogatást kaptak, ők az ígéret szerint még idén megkapják a pénzüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik