Nagyvilág

Amikor a diktátor neje kigolyózza a férjét

Robert Mugabe neje ahelyett, hogy beteljesítené princípiumát, a nyomorgó ország vezetője akar lenni. Zimbabwe eközben annyira inflálódott, hogy már a kínai jüan is hivatalos fizetőeszköz lett.

Robert Mugabe a világ egyik legendás diktátora, aki például azon ritka államok egyikét vezeti, amiben szabályos apartheid zajlott a fehérek ellen pár éve. Mugabe azonban már 91 éves, nincs épp ereje teljében, fiatalabb neje, Grace ezért nagyon arra pályázik, hogy átvegye a hatalmat Zimbabwében – írja a Guardian.

Minderről az ellenzék megtűrt vezére, Morgan Tsvangirai nyilatkozott a dél-afrikai médiának. Tsvangirai egyenesen azt állítja, a nej már gyakorlatilag átvette a hatalmat egy palotapuccsal, a kormánypártot pedig megbénította, hogy hirtelen mindenki helyezkedni kezdett a jobb pozíciókért. Az ellenzéki vezér szerint senki sem foglalkozik az ország kihívásaival, mindenki azon agyal, ki követheti a vén Mugabét.

DisGrace

A diktátor felesége, Grace Mugabe épp decemberben kapott fontos posztot a párton belül, és mostanság ment körbe az országban egy kampánykörúton, ajándékokat osztogatva. Eközben heves szónoklatokkal ment neki azoknak, akik ellenzik férje uralmát. Pedig Robert nincs jó passzban, múltkor a testőrei fogták meg, hogy el ne essen,

a parlamentben előadott nyitóbeszédében pedig rossz szöveget olvasott föl.

Legközelebb 2018-ban lesz elnökválasztás, hivatalosan még mindig nincs kihívója, mint az uralkodó Zanu-PF párt vezetőjének. A háttérben azonban már megy az utódharc, a helyi média szerint két fontos pólus alakult ki. Az egyik az említett first lady körül, a másik pedig a hadsereg vezére, Emmerson Mnangagwa körül.

Grace Mugabét és körét G-40-nek nevezi a helyi média, mivel a párt fiatalabb, negyvenes politikusaiból áll. Őt egyébként nem szeretik a polgárok, mert miközben az ország népe nyomorog, ő menő cuccokat shoppingol a tengerentúlon. Pedig annyira elszabadult az infláció, hogy a zimbabwei dollár fabatkát sem ér, és kitalálták, hogy

keddtől a kínai jüant is elfogadják hivatalos fizetőeszközként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik