Light

Magyar karácsonyi dalok, melyek nélkül nem is ünnep az ünnep

Most már tényleg célegyenesbe fordultunk, és gőzerővel robogunk a vészesen közelgő karácsony felé. Hoztunk is egy kis alkalomhoz illő zenei összeállítást; helyesebben egy újabbat, hiszen tegnap már invitáltuk önöket egy szavazásra is, ahol a legnagyobb külföldi slágerek közül válogathattak. Persze szigorúan christmas jeligére…

Nos, aki még így sem lenne kellőképpen karácsonyi hangulatban, az azért; aki pedig már teljes gyermeki izgalommal várakozik, az azért tartson velünk ezúttal is, hiszen most kedvenc magyar karácsonyi dalokból hoztunk egy csokorra valót. Természetesen a lista végén ezúttal is kíváncsian várjuk a voksokat.

Csondor Kata és az Add tovább (Hóban ébred) talán túlzás nélkül az utóbbi idők legkedveltebb karácsonyi dala lett. Mi sem hagyhatjuk tehát le, sőt inkább ezzel kezdenénk meg a sort.

Maradva az elmúlt esztendők kedvenceinél, az egykor álompárnak kikiáltott Szinetár Dóra – Bereczki Zoltán duettje, az Ajándék is elmaradhatatlan opusszá vált a hazai felhozatalban.

Egy kis zenei időutazás után pedig máris felcsendülhet a Kívánj igazi ünnepet a Piramis előadásában.

És maradjunk is kicsit még a múltban, és hallgassuk meg először az abszolú retró hangulatú Karácsonyi képeslapot a Dolly Rolltól…

… vagy a drámaiságában is gyönyörű Legyen ünnep című slágert Katona Kláritól.

Ezek után pedig ránk fér egy kis jókedv, ehhez pedig mi más jöhetne, mint az iskolai karácsonyi ünnepségek kedvence. Persze, hogy a Szürke patás Zsédától!

És ha mostanában iskolai ünnepségen járt, akkor egészen biztosan hallotta – esetleg többször is – Halász Judit Karácsony ünnepén című dalát is.

És azt gondolta volna, hogy a TNT Fehér karácsonya már hatmilliós nézettség felett jár a YouTube-on?

Végül pedig mi mással is zárhatnánk karácsonyi dallistánkat, mint a Neoton Ha elmúlik karácsony című örökzöldjével?


Melyik magyar karácsonyi dalt hallgatja legszívesebben?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik