Közélet

A Századvéget már megint bele akarják keverni

Az amerikai kitiltási ügybe egyes sajtóorgánumok ismét alaptalanul próbálják belekeverni a Századvég Alapítvány nevét – állítják.

Július 9-én a bíróság elmarasztalta az alapítvány által beperelt sajtóorgánumot és munkatársait, amiért annak idején azt állították, hogy a Századvég vezetőit korrupcióban való érintettség miatt kitiltották az Amerikai Egyesült Államokból. A bíróság megállapította, hogy ez az állítás valótlan, és nem anyagi kártérítésre kötelezte az alpereseket.

A Századvég közleménye hozzáteszi: hasonló megállapításra jutott néhány nappal ezelőtt a Fővárosi Főügyészség is, amely azt közölte, hogy

az úgynevezett kitiltási ügyben egy csaló élt vissza a Századvég nevével, amely nem érintett az ügyben.

A Századvég Alapítvány a jövőben is minden eszközzel fellép a jó hírnevét sértő megnyilatkozásokkal szemben – zárta közleményét az alapítvány.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken jelentette be, hogy a Fővárosi Főügyészség vádat emelt az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben egy budapesti férfival szemben. Ő 2014 májusában egy találkozón azt állította az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy

kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél – konkrétan Heim Pétert, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét nevezte meg -, hogy az étolaj áfájának mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen.

Miután a lobbista az amerikai nagykövetséget is tájékoztatta az ajánlatról, a külképviselet a vádlottat kitiltotta területéről, automatikus vízumjogosultságát visszavonta, az Egyesült Államok pedig tavaly ősszel korrupciógyanúra hivatkozva beutazási korlátozást vezetett be egyes magyar állampolgárokkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik