Éjszaka az izraeli hadsereg palesztin gyanúsítottakat próbált őrizetbe venni Ciszjordániában, az akcióban három katona megsebesült, két palesztint agyonlőttek – közölte a jeruzsálemi rádió szerda reggel.
A hadsereg közlése szerint körözött palesztinokat próbáltak előállítani és fegyvereket felkutatni a Jeruzsálemtől északra lévő Kalandia nevű menekülttáborban, miközben palesztinok kétszer is megpróbálták elgázolni az akcióban részt vevő izraeli katonákat.
Az autójával a katonákat elütni próbáló palesztinokra tüzet nyitottak, és a sofőrök mindkét esetben halálos lövéseket szenvedtek. A hadsereg azt gyanítja, hogy az első gázolási kísérletnél megsebesült katonák könnyebb lőtt sebeit baráti tűz, vagyis az izraeli hadsereg tévedésből feléjük irányzott fegyverei okozták. A végtagjaikon meglőtt izraeli sebesülteket egy jeruzsálemi kórházba szállították.
Az éjszakai razzia során a Kalandia menekülttáborban több tucat zavargóval is szembekerültek az izraeli egységek. Palesztin források szerint négy palesztint szállítottak lőtt sebekkel a táborból egy Rámalláhban lévő kórházba az éjjel.
A Betlehem melletti Dahísa és a Nablusz melletti Balata menekülttáborból is éjszakai összecsapásokról érkeztek hírek, miután izraeli csapatok hatoltak be területükre.
Izraelben és a palesztin területeken már harmadik hónapja szinte napi rendszerességgel ismétlődnek a merényletek, valamint az összetűzések az izraeli rendfenntartókkal.
Október elseje óta 112 palesztin vesztette életét általában az izraeli biztonságiakkal történő összecsapásokban, közülük 67-en merényletek elkövetése közben. Az erőszakhullámban a másik oldalon eddig huszonegy izraeli, egy amerikai turista és egy eritreai menekült halt meg.
A támadások kiváltó oka a palesztin hivatalos és közösségi médiában megjelent feltételezés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a látogatási rendet Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terén. Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére.
(MTI)