Forma-1

Lauda szerint Alonso szégyellheti magát

A korábbi világbajnok szerint jellemtelen volt a spanyol akkor, amikor megelőzte Massát, a Ferrari pedig felháborító döntést hozott.

Nem csitulnak a kedélyek a vasárnapi Forma-1-es futamot követően. Ahogy már beszámoltunk róla, Alonso nyert Massa előtt, aki a 49. körben nyilvánvaló csapatutasítást követően engedte el a spanyolt.

A Ferrari 100 000 dolláros büntetést kapott, amely egy külföldi portál szerint aprópénznek számít. Megszólalt az ügyben Niki Lauda korábbi világbajnok is, aki éles kritikát fogalmazott meg. Alonso a versenyt követő sajtótájékoztatóján nem értette, miről kérdezik.

“Soha nem hallottam ilyen pofátlanul beszélni egy pilótát. (Lauda a bullshit kifejezést használta – a szerk.) Alonso egy jellemtelen alak. Ez volt a legrosszabb döntés, amit valaha a Ferraritól láttam. Miért tették? Nem értem, hiszen még nyolc verseny van hátra a világbajnokságról, amely bárki számára nyitott. Massának is meg kellett volna adni az esélyt, különösen úgy, hogy tavaly súlyos balesetet szenvedett” – nyilatkozta Niki Lauda a planet-f1.com oldalnak.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke így vélekedik a döntésről: “Ez volt a legtisztább csapatutasítás, amit valaha láttam. Massa vagy versenyben van a vb-címért, vagy írassanak alá egy papírt vele arról, hogy ő a második számú pilóta. Ez az incidens nem tesz jót a sportágnak. Mi mindig harcban tartjuk a pilótáinkat” – mondta Horner.

Kétségtelen, hogy ez így van, és Hamilton és Button is versenyzett már egymással ebben az évben. Szintén csalásról beszélt Eddie Jordan is, aki ki is zárta volna a pilótákat, egyedül Michael Schumacher vette védelmébe a Ferrarit.

Még egyszer a megalázó utasítás:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik